
Mozgósítást és katonai szolgálatot kerülőket rokkantgondozóknak nyilvánító országos korrupciós hálózatot leptek le
A hatóságok kiterjedt országos korrupciós hálózatot lepleztek le, amelynek a működtetői fiktív dokumentumokat állíttattak ki maguknak „fogyatékkal élő rokonaik gondozásáról” a mozgósítás és katonai szolgálat elkerülése céljából – számolt be az rbc.ua hírportál a Legfőbb Ügyészség közlésére hivatkozva.
A jelentés szerint a Legfőbb Ügyészség ügyészeinek eljárási irányítása mellett nyolc férfit lepleztek le és gyanúsítottak meg, akik a elkerülték a mozgósítást és a katonai szolgálatot. A nyomozás megállapította, hogy a gyanúsítottak olyan dokumentumokat hamisítottak, amelyekben igazolták, hogy a fogyatékkal élő rokonaik állandó gondozásra szorulnak.

A katonai szolgálatot teljesítők számára ez alapot szolgáltatott a katonai szolgálatból családi okokból történő idő előtti leszerelésre. A hadköteles férfiak esetében a hamis okmányok garantálták a katonai szolgálat alóli mentesítést.
Ezzel a módszerrel egy 27 éves fővárosi lakosnak sikerült egy nap alatt megházasodnia, és azonnal hamisított dokumentumokat kiállíttatnia, amelyekben igazolta felesége, akiről kiderült, hogy fogyatékkal élő személy, gondozásának szükségességét.
Egy dnyiprói katona fiktív igazolást fűzött a leszerelési kérvényéhez, amelyben azt állította, hogy felesége II. ktegóriájú rokkantsággal rendelkezik, és illegálisan több mint 160 000 hrivnyát vágott zsebre a fel nem használt szabadságáért.



A Legfőbb Ügyészség arról is beszámolt, hogy a nagyszabású Gondnok elnevezésű művelet első két szakaszában a hatóságok mintegy 50 házkutatást végeztek katonák és katonai személyzet lakóhelyein az alábbi megyékben: Kárpátalja, Szumi, Dnyipropetrovszk, Ternopil, Hmelnyickij, Odessza, Cserkaszi, Harkiv, Mikolajiv, Kirovohrad, Donyeck, Kijev megyék, a fővárosban.
„Hamisított gondnoki igazolásokat és orvosi dokumentációkat azonosítottunk és foglaltunk le, amelyeket a katonai személyzet és a sorkatonák arra használtak, hogy megpróbálják elkerülni a hadkötelezettség teljesítését” – tette hozzá a Legfőbb Ügyészség.
(vb/rbc.ua)

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás