
Pusztító erdőtűz miatt hirdettek szükségállapotot Híosz szigetén
Erdőtűz miatt szükségállapotot hirdettek hétfőn az északkelet-görögországi Híosz szigetén – jelentette be a polgári védelmi miniszter.
A görög kormány szóvivője, Pavlosz Marinakisz a legnagyobb óvatosságot és a hatóságok utasításainak betartását kérte az ötödik legnagyobb görög sziget lakóitól. A vasárnap öt különböző helyről kiindult lángok eloltásán 190 tűzoltó dolgozik 38 tűzoltókocsi, 13 helikopter és négy repülőgép bevetésével, és a nap folyamán további erősítés érkezik – közölte a tűzoltóság.
Híosz polgármestere szerint az oltási munkálatokat nehezíti az erős szél, amelynek következtében a különböző helyeken fellobbant tüzek néhány óra alatt egy hatalmas tűzvésszé alakultak. A helyi hatóságok attól tartanak, hogy a lángok elérhetik a sziget híres pisztáciafa-ültetvényeit.
A híoszi pisztáciafa gyantájával ízesítik a sziget ismert alkoholos italát, a masztikát. A tűz miatt már 17 falut és egy bevándorlók számára kialakított regisztrációs központot is evakuálni kellett.
A helyi jelentések szerint turistákat nem fenyeget veszély.
A tűz okát vizsgálják. Az első hírek szerint valószínűsíthető, hogy gyújtogatás állhat a háttérben, mert a lángok szinte egy időben csaptak fel a különböző helyeken.

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás