7 éves kislány vesztette életét egy kidőlt fa miatt, egy 6 esztendős gyerek állapota válságos

7 éves kislány vesztette életét egy kidőlt fa miatt, egy 6 esztendős gyerek állapota válságos

17:58 Június 29, 2025

Események 1604 3 хвилини

Українська

Tragikus baleset rázta meg Southend-on-Sea lakóit, amikor egy fa kidőlt a Chalkwell Parkban, és öt gyermek sérült meg, közülük egy kislány életét vesztette.

Az Essex-i rendőrség jelentése szerint több gyerek rekedt a fa alatt, akik súlyos sérüléseket szenvedtek, és azonnal kórházba szállították őket.

A rendőrség megerősítette, hogy a 7 éves lány, aki súlyos sérülésekkel került kórházba, életét vesztette. Egy másik, 6 éves kislány állapota válságos, míg további három gyermek kisebb sérülésekkel szintén kórházi ellátást kapott. A BBC az írja, a hatóságok jelenleg is vizsgálják az eset körülményeit, pontosan mi vezetett a tragédiához.

„A családok ma este elképzelhetetlen nehézségekkel néznek szembe, és minden gondolatunk velük vannak ebben az időszakban. Szavakkal nem lehet kifejezni, milyen nehéz volt számukra a mai nap, és még most is az, ugyanakkor nem feledkezhetek meg azokról a járókelőkről sem, akik szemtanúi voltak ennek a borzalmas eseménynek.” – mondta Leighton Hammett főfelügyelő.

Sok a kérdőjel a baleset körül
„Néhány pillanat alatt sokan átváltottak a kellemes nyári idő élvezetéről arra, hogy gondolkodás nélkül segítségére siessenek idegeneknek. Ez a hozzáállás mutatja meg Southend legjobb arcát, és nagyon sajnálom, hogy az általam közölt információ nem lehet pozitívabb.”

A főfelügyelő kiemelte, a rendőrség, a mentő- és tűzoltóság munkatársai mindent megtettek a sérült gyerekek megsegítéséért, és „a mai veszteség mindannyiukat személyesen érinti.” Emellett azt is elmondta, hogy pszichológiai támogatást biztosítanak majd a baleset helyszínén dolgozó elsősegélynyújtóknak, akik szintén megviselték az események.

Az Essex-i rendőrség vizsgálata tovább folyik, hogy fényt derítsenek arra, milyen körülmények között dőlt ki a fa, és miként lehet elkerülni a hasonló tragédiákat a jövőben.

Forrás

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei