Erdőtüzek pusztítanak Németországban
A német hatóságok szerdán súlyos vészhelyzetté nyilvánították a délkelet-németországi Szászországban pusztító tűzvészt. A lángok egy használaton kívüli katonai területen csaptak fel, és azóta átterjedtek a szomszédos Brandenburg tartományra is – írja az Origo.

A tájékoztatás szerint több mint 200 tűzoltót vezényeltek az erdőtűz helyszínére, valamint fontolgatják az oltóhelikopterek bevetését is. Az oltási munkálatok kezdete óta két tűzoltó megsérült. Raiko Riedel tűzoltó parancsnokhelyettes azt közölte, hogy egy környékbeli, halmozottan fogyatékos emberek elszállásolására szolgáló falut már kitelepítettek, néhány órával később pedig egy közelben lévő kisváros lakóit is felszólították, hogy egy időre hagyják el otthonaikat.
Terjed az erdőtűz
René Wilke, Brandenburg tartomány belügyminisztere megerősítette, hogy a lángok átterjedtek Brandenburgra is. A lángok kedd délután csaptak fel az egykori támaszponton. A bázison korábban fegyverek hatástalanításával foglalkoztak, így az oltási munkálatot végzőknek figyelembe kell venni az esetlegesen fel nem robbant lőszerek jelentette kockázatokat is. A térségben már többször pusztítottak tüzek, a legnagyobbat – a tartomány utolsó 30 évének legnagyobb tűzvészét – 2022-ben jelentették. Mind a 2022-est, mind pedig az egy évre rá kitört tűzvészt a gyanú szerint gyújtogatás okozta.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás