Pusztító tűz miatt maradtak többen lakás nélkül Varsóban

Pusztító tűz miatt maradtak többen lakás nélkül Varsóban

08:31 Július 5, 2025

Események 220 3 хвилини

Több mint ötszázan maradtak lakás nélkül a Varsó tőszomszédságában lévő Zabki település egyik lakótelepén pusztító tűzvész miatt – közölte pénteki sajtóértekezletén Mariusz Frankowski mazóviai vajda. Varsóban ez már a sokadik hasonló tűz rövid időn belül.

A tűz csütörtök este tört ki az egyik varsói négyemeletes társasház tetőterében, majd egy másik épületre is átterjedt. Három lakó és három tűzoltó könnyebben megsérült, de mindenkit sikerült kimenekíteni. Az anyagi kár 211 lakás több mint ötszáz lakóját érinti – mondta Frankowski. Hozzátette: az épületek feltehetőleg nem lesznek többé lakhatók.

Wojciech Kruczek, az országos tűzoltóság főparancsnoka közölte, hogy a lángok felemésztették az épületek egész tetőszerkezetét, így a tetőtéri lakásokat is, az alsóbb szintű lakások pedig megrongálódtak a tűz és az oltáshoz használt víz miatt.

Andrzej Domanski pénzügyminiszter a TVN24 hírtévében bejelentette, hogy az állami segélyalapból támogatják a károsultakat. Ezzel párhuzamosan a helyi lakosok egymást is segítik.

Donald Tusk kormányfő péntek délre „sürgős egyeztetésre” hívta Tomasz Siemoniak belügyminisztert és az illetékes szervek képviselőit.

A lengyel fővárosban ezen a héten több tűzeset is történt: kedden az egyik metróállomáson, ami miatt teljesen leállt az egyik metróvonal, és a forgalom csak csütörtökön állt helyre teljesen, szerda este pedig leégett egy transzformátor Varsóban.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei