
Rátámadtak a rendőrökre a nagyidai romatelep lakói
Ismét a nyilvánosság figyelmének középpontjába került a Szlovákiában, Nagyidán található hírhedt romatelep, miután a napokban egy nagyobb szabású rendőri akció zajlott a helyszínen. Úgy tudni, hogy lövések is eldördültek, miközben a rendőrök igyekeztek megfékezni a telep dühös lakóit.
A sajtóban megjelent információk szerint a nagyobb konfliktust kiváltó incidens egy helyi kocsma előtt kezdődött valamivel nyolc óra előtt – írta az Új Szó. A rendőrök egy verekedésig fajuló nézeteltérés rendezésére vonultak ki és „néhány száz” személyt találtak a helyszínen – állításuk szerint többen alkohol hatása alatt voltak, vulgárisan viselkedtek, és ordítoztak.

A kiérkező rendőrök végül egy személyt letartóztattak és a rendőrőrsre vittek, de a mérges tömeg követte őket és rájuk támadt.
A rendőrség közleménye szerint kutyákat is rájuk uszítottak, amelyet követően az egyenruhások kényszerítő eszközök és figyelmeztető lövések segítségével oszlatták fel a tömeget. Az incidensről készített videó bejárta a közösségi médiát is.
A Kassa megyei rendőrkapitányság állítja, hogy személyi sérülés nem történt az incidens alatt. A hatóságok arra is ígéretet tettek, hogy belső vizsgálatot indítanak a beavatkozás pontos részleteinek tisztázására.
Így zajlott az incidens
A rendőrség szerint a zavargást kiváltó őrizetbe vételére azért volt szükség, mert a letartóztatott személy agresszíven, felemelt kezekkel rohant a rendőrök felé, és azok tartottak tőle, hogy megtámadja őket. A férfit közrend megzavarásával gyanúsítják.
A rendőrség emellett kifogásolja, hogy a telep lakói a beavatkozást követően tömegesen a körzeti rendőrőrshöz vonultak, ahol károkat okoztak a rendőrségi tulajdonban, hangosak voltak és obszcén gesztusokkal illették az arra haladó autók sofőreit.
How to Share With Just FriendsHow to share with just friends.
Posted by Facebook on Friday, December 5, 2014
A helyszínre több rendőrjárőrt is ki kellett küldeni, hogy lenyugtassák a kedélyeket. Az erősítés megérkezését követően az agresszívan viselkedő tömeget megpróbálták visszaszorítani a romatelepre, de ettől csak még jobban felbőszültek a telep lakói. A romák köveket és üvegeket hajigáltak a járőrökre, egy rendőrt el is találtak – ekkor került sor a levegőbe leadott figyelmeztető lövésekre.
A rendőrség hivatalos álláspontja szerint a beavatkozás során a törvények szellemében jártak el, mivel a lakók nem hallgattak a rendőri felszólításra. Szombat este a közrend helyreállítását követően lezárták a községbe vezető utat és reggelig figyelték a helyzetet, hogy megelőzzék az újabb konfliktusok kialakulását.
A szlovák romaügyi kormánybiztos hivatalát vasárnap értesítették a fejleményekről, Alexander Dasko telefonon egyeztetett a rendőrfőkapitány helyettesével, hogy a hatóságok verzióját is megismerje a történtekről. A biztos szerint szükség lenne a rendőrség által készített testkamerás és videós felvételek alapos ellenőrzésére, hogy kiderüljön, mennyire volt szakmai a beavatkozás. A tisztviselő hangsúlyozta, hogy hivatala elítéli az erőszakot, történjen az bármelyik fél részéről.
Az Amnesty International és az Európai Roma Jogok Központja Alapítvány (ERRC) szintén sajtónyilatkozatot adott ki az esetről, „mélyen nyugtalanítónak” nevezve a roma közösség elleni erőszakot.
A két szervezet felhívta a figyelmet arra, hogy az incidensbe nők, gyerekek és idősek is belekeveredtek. Az EERC és az Amnesty International hivatalosan is panaszt tett a szlovák belügyminisztérium Belső Ellenőrzési Hivatalánáls azt követelik, hogy állapítsák meg, rasszista motivációtól vezérelve jártak-e el a rendőrök.

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás