Elszabadult a pokol Limoges-ban, tíz rendőr megsérült

Elszabadult a pokol Limoges-ban, tíz rendőr megsérült

10:24 Július 20, 2025

Események 1329 3 хвилини

A francia településen a nemzeti ünnep óta tartanak az összecsapások a helyi rendőrség és az őket támadó csoport között. Szombaton zajlott le az eddigi leghevesebb küzdelem, amelyben egy nagyobb banda támadt rá a kiérkező hatóságok embereire, melyben tízen sérültek meg.

Limoges-ban nehéz éjszakája volt a helyieknek, ugyanis egy lopott, felgyújtott jármű ellenőrzéséhez érkező rendőröket egy 50-100 főből álló, vasrudakkal felfegyverkezett csoport vette körül, majd három órán keresztül kövekkel és Molotov-koktélokkal dobálták a hatóság embereit − írta a Le Figaro.

Az akcióban tíz rendőr sérült meg könnyebben, de egyelőre nem vettek senkit sem őrizetbe az eset miatt. Emilie Abrantes limoges-i ügyész közölte, hogy az incidenssel kapcsolatban nyomozást indítottak hatóságok elleni erőszak miatt.

Szombaton hajnali egy óra körül kezdődött a zavargás a város legforgalmasabb útján, és megrongálták több helyi lakos járművét, majd rátámadtak a kiérkező rendőrökre. Emiatt utóbbiak erősítést hívtak a helyi csendőrségtől, és könnygáz vetettek be a gyújtogatók ellen.

Három órával később, hajnali négy óra körül sikerült a rendet helyreállítani, azonban Bruno Retailleau polgármester szerint még nem ért véget a küzdelem, de köszönetet mondott a rendőrség embereinek helytállásukért.

A zavargások a francia nemzeti ünnep, július 14-e óta tartanak, kedden és szerdán már a hatóságoknak kellett beavatkozniuk. Kedden Molotov-koktélokat és egy üzemanyaggal megtöltött benzines kannát foglalt le a rendőrség, majd ötven ember ellen indítottak eljárást. Helyi lakosok megjegyezték, hogy már 4-5 napja polgárháborús állapotok vannak a településen.

(index.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei