Sóbánya omlott be Rónaszéken, kilakoltatást rendeltek el

Sóbánya omlott be Rónaszéken, kilakoltatást rendeltek el

08:41 Július 22, 2025

Események 1986 3 хвилини

Українська

Beomlott egy régi sóbánya a máramarosi Rónaszéken, több személyt kilakoltattak és lezárták a területet – közölte hétfő este a Máramaros megyei prefektusi hivatal.

Az Agerpres hírügynökség jelentése szerint a Máramaros megyei Rónaszék (Costiui) régi sóbányájának beomlása nyomán egy 30 méter átmérőjű, 10-15 méter mély kráter keletkezett. Ennek mélyén az egykori bánya bejárati része látható. A földomlás nyomán hét személyt ki kellett lakoltatni és 4000 négyzetméteren lezárták az érintett területet. A földmozgások miatt egy közeli megyei úton is korlátozni kellett a gépkocsiforgalmat.

A helyszínen tartózkodó Rudolf Stauder alprefektus a román hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy az egykori sókitermelés nyomán megmaradt régi galéria omlott be, és mintegy 150 négyzetméteren további földmozgások érzékelhetők.

Közölte: a lakosság védelme érdekében öt házból kiköltöztették a lakókat, ők rokonoknál húzták meg magukat.

A házak közül egy van közvetlen veszélyben, de az lakatlan. A földmozgások ennek melléképületeit és a gyümölcsfákat is érintették. A 186A jelzésű megyei úton is korlátozták a gépkocsiforgalmat, miután az omlás mintegy 50 méteres szakaszon az úttestet is érintette. A forgalmat más útvonalakra terelték.

Az alprefektus szerint a hatóságok állandóan felügyelik a környéket, és szükség esetén a bányaomlás körül kijelölt védelmi zónát tovább bővítik. A történelmi Máramarosban található Rónaszéken a sóbányászat kezdetei még a bronzkorra vezethetők vissza, majd a só kitermelése a római korban is folytatódott. A település 1474-es első említésekor már sóhivatala, vára is volt.

A helységben a 19. század utolsó éveiben 370 bányász fejtette a sót. A bányákat egy bányaomlás után, 1928 és 1931 között zárták be. Ezután a falu lakóinak egy része elhagyta a települést, akik maradtak, azok kitanulták a kádármesterséget és tölgyfahordókat készítenek. A Felsőróna (Rona de Sus) községhez tartozó településnek közel 700 lakosa van, közülük mintegy 300 magyar nemzetiségű.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei