Fokozódik az erdőtűz Portugáliában – egyre több helyen csapnak fel a lángok

Fokozódik az erdőtűz Portugáliában – egyre több helyen csapnak fel a lángok

21:31 Július 30, 2025

Események 2386 2 хвилини

Українська

Újabb erdőtüzek ütöttek ki Portugália északi és középső területein a forróság és az erős szél következtében – jelentették szerdán a hatóságok.

A Nemzeti Polgári Védelmi Hatóság legfrissebb tájékoztatása szerint kedden este mintegy 2700 tűzoltót és 29 repülőgépet mozgósítottak országszerte az erdő- és bozóttüzek megfékezésére – számolt be az MTI nyomán az Index

Ezen a napon regisztráltuk a legtöbb riasztást az év eleje óta, eddig összesen 132 bejelentést kaptunk

– mondta Mario Silvestre, a Nemzeti Polgári Védelmi Hatóság országos parancsnoka egy sajtótájékoztatón. Tizenhét eset nagyobb aggodalomra ad okot – tette hozzá. Néhány településen elővigyázatosságból evakuálni kellett a lakosokat.

A legtöbb erőforrást mozgósító tűzvész továbbra is az ország középső részén fekvő az Arouca településnél volt, ahol kedd este még mindig csaknem 750 tűzoltó volt bevetésen.

Húsz embert, köztük tizennégy tűzoltót láttak el a mentőszolgálat munkatársai kedden – közölte a polgári védelem vezetője, hozzátéve, hogy súlyos sérülések nem voltak.

„Nehéz időszakon megyünk keresztül” – ismerte el Luis Montenegro miniszterelnök, miután ellátogatott a polgári védelmi hatóság országos központjába. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy minden erőforrásuk bevetésre kész, hogy a lehető leggyorsabban beavatkozhassanak.

Az Erdészeti Intézet (ICNF) előzetes adatai szerint az év eleje óta már több mint 22 ezer hektárnyi erdő égett le.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei