Ungváron a városi tanács egyik tisztviselőjét földterülettel való csalásért fogják bíróság elé állítani

Ungváron a városi tanács egyik tisztviselőjét földterülettel való csalásért fogják bíróság elé állítani

18:10 Augusztus 13, 2025

Események 2620 3 хвилини

Українська

Ungváron a városi tanács egyik tisztviselője és egy értékbecslő a piaci értékénél 70 millió hrivnyával kevesebbért adott el egy földterületet. A vádiratokat benyújtották a bíróságnak.

Az Ungvári Kerületi Ügyészség ügyészei vádiratot nyújtottak be az ungvári városi tanács egykori tisztviselője és egy magánvállalkozó – értékbecslő – ellen, akik 16,7 millió hrivnyáért adták el egy volt gyár földjét Ungvár külvárosában, amelynek piaci értéke 86,3 millió hrivnya.

Az előzetes nyomozás anyagai szerint az Ungvári Városi Tanács egyik főosztályának volt vezetője felületesen és tisztességtelenül végezte feladatait, nyolc szerződést kötött és írt alá telkek adásvételére a piacinál ötszörösen alacsonyabb áron. Az eladásra kínált telkek értékét egy alulbecsült szakértői értékelés alapján határozták meg.

Az elvégzett vizsgálatok szerint az ungvári kistérségnek okozott kár közel 70 millió hrivnyát tesz ki. Az ügyész kérésére a városi tanács tisztviselőjével szemben előzetes letartóztatás formájában állapított meg megelőző intézkedést, alternatív megoldásként több mint 1,2 millió hrivnya óvadék megfizetését rendelték el. A gyanúsítottakat az alábbiakkal vádolják:

  • az Ungvári Városi Tanács egykori főosztályvezetőjét – hivatali hanyagság, amely súlyos következményekkel járt (Ukrajna Büntető Törvénykönyve 367. cikkelyének 2. része);
  • vállalkozó- értékbecslő szakértőt – tudatosan hamisított hivatalos okmányok elkészítése és kiállítása (Ukrajna Büntető Törvénykönyve 358. cikkelyének 3. része).

A tárgyalás előtti nyomozást az ügyészség és a Nemzeti Rendőrség Kárpátaljai Főosztályának nyomozói végezték az SZBU regionális osztályának operatív támogatásával, számolt be a Legfőbb Ügyészség.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei