Egy iraki férfi dobta vonat elé a 16 éves lányt Németországban

Egy iraki férfi dobta vonat elé a 16 éves lányt Németországban

18:55 Augusztus 30, 2025

Események 1183 4 хвилини

Két héttel egy 16 éves lány tragikus halála után, akit egy tehervonat ütött el a németországi Friedland állomásán, fordulatot vett az ügy: a rendőrség letartóztatott egy 31 éves iraki férfit, akinek DNS-nyomait megtalálták az áldozat testén. A gyanú szerint a férfi szándékosan lökte a vonat elé a fiatalt.

Mintegy két héttel egy 16 éves lány halála után, amely a németországi Alsó-Szászországban, Friedland vasútállomásán történt, a rendőrség letartóztatott egy 31 éves gyanúsítottat az ügyben. A lányt augusztus 11-én egy beérkező tehervonat ütötte el, és a helyszínen életét vesztette. A hatóságok kezdetben balesetre gyanakodtak, most azonban fordulat történt az ügyben.

A nyomozók a tinédzser jobb vállán egyértelmű DNS-nyomokat találtak, amelyek a most őrizetbe vett iraki férfihoz köthetők. A gyanú szerint a férfi szándékosan lökte a vonat elé a lányt – közölte pénteken az ügyészség.

„Jelentős mennyiségű DNS-t találtunk” – mondta Andreas Buck vezető ügyész a Bildnek.

Olyan mennyiséget, ami kizárja, hogy pusztán egy könnyű érintkezés során került volna oda. Ez csak erőteljesebb fizikai kontaktus révén történhetett. Ebből alakult ki a megalapozott gyanú – tette hozzá.

Az ügyészség tájékoztatása szerint a rendőrséget közvetlenül a lány halála előtt kihívták az állomásra egy zavartan viselkedő férfi miatt. A kiérkező rendőrök három személyt találtak ott, köztük a későbbi gyanúsítottat is, aki a beszámolók szerint a sínekhez vezette őket, ahol a fiatal lány már élettelenül feküdt. A férfi tagadta, hogy köze lenne a történtekhez. Egy önkéntes alkoholszondás vizsgálaton 1,35 ezrelékes véralkoholszintet mértek nála. Mivel ekkor még nem állt rendelkezésre bizonyíték, a férfit akkor elengedték. A döntő fordulatot most a DNS-leletek hozták meg.

Az iraki férfi menedékkérelmét elutasították

A gyanúsított iraki férfi menedékkérelmét 2022 decemberében elutasították. A kiutasítása Litvániába 2025 márciusa óta lehetséges lett volna. Júliusban helyettesítő szabadságvesztést töltött le, mert nem fizette be a kiszabott pénzbírságot. Ezt követően a bevándorlási hivatal kitoloncolási őrizetet kezdeményezett, de ezt a hannoveri bíróság elutasította. Ezután a férfi Friedlandban újabb menedékkérelmet nyújtott be.

A gyanúsított a kihallgatáson élt a hallgatás jogával. Az ügyészség kérésére a bíróság elrendelte a pszichiátriai intézeti elhelyezését, nem előzetes letartóztatásba került. Ennek oka, hogy a férfi a bűncselekmény napján pszichés zavartság jeleit mutatta. Korábban paranoid skizofréniát diagnosztizáltak nála.

Jelenleg nem lehet tudni, hogy elítélése esetén börtönbüntetés vár rá, vagy tartósan pszichiátriai kezelésre szorul. Az elmúlt napokban a rendőrség arra figyelmeztetett, hogy az emberek ne terjesszenek spekulációkat a közösségi médiában. A szélsőjobboldali AfD párt egyik helyi szervezete például már a gyilkosság lehetőségét is felvetette.

(index.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei