Dráma egy német iskolában: késsel szúrt meg tanárt egy diák

Dráma egy német iskolában: késsel szúrt meg tanárt egy diák

18:26 Szeptember 5, 2025

Események 960 3 хвилини

Egy diák péntek délelőtt késsel sebesítette meg tanárnőjét egy esseni szakiskolában, Németországban. A pedagógust súlyos állapotban szállították kórházba. A rendőrség nagyszabású keresőakciót indított, amelyben helikoptert és különleges egységeket is bevetettek, míg végül az elkövetőt a főpályaudvar közelében elfogták – számolt be a hirado.hu.

Késsel támadt rá tanárnőjére egy diák az esseni Bildungspark szakközépiskolában péntek reggel. Az áldozatot súlyos sérülésekkel vitték kórházba, de az orvosok szerint már nincs életveszélyben – írja a die Welt.

A német sajtó, köztük a Bild és a WAZ, úgy tudja, hogy az elkövető egy 18 éves tanuló, de ezt a hatóságok hivatalosan nem erősítették meg. A késes támadás péntek délelőtt történt az iskola egyik tantermében, amikor a diák has tájékon szúrta meg középkorú tanárnőjét.

Úgy tudják, hogy a támadásnak nincsenek további sérültjei, ugyanakkor több diák is pánikrohamot kapott vagy sokkos állapotba került. A rendőrök mellett pszichológusok is érkeztek a helyszínre.

A késelés után a támadó elmenekült, ezért a rendőrség nagyszabású hajtóvadászatot indított ellene. A környéket fegyveres rendőrök zárták le, a komplexumot különleges terrorelhárító egységek kutatták át, miközben a levegőből helikopter figyelte a területet.

Nem sokkal később a rendőrség az X-en erősítette meg, hogy a feltételezett elkövetőt elfogták. Információik szerint a gyanúsított a hatóságok felszólítására ismét kést rántott, ezért a különleges egység tagjai meglőtték. A diák megsérült, jelenleg pedig kórházban ápolják.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei