karpat.in.ua

11 éves kislányt erőszakoltak meg a Perecsenyi járásban

Kárpátalján, a Perecsenyi járásban megerőszakoltak egy 11 éves kislányt. Az esetről augusztus 10-én érkezett bejelentés a hatóságokhoz.

Az áldozattal jelenleg pszichológusok dolgoznak, a kislányt nem szállították kórházba, azonban át kell esnie egy vizsgálaton. Az információk szerint a tettes a gyerek egyik rokona, azonban a hatóságok etikai okokra hivatkozva nem adnak ki több információt az esettel kapcsolatban. Az még azonban ismert, hogy a feljelentést nem a szülők tették.

„A tettest már előállítottuk, jelenleg előzetes letartóztatásban van” – közölte Hanna Dan megyei rendőrségi szóvivő. A férfira 15 év börtönbüntetés várhat.