Őrizetbe vették azt a férfit, aki mérgezéssel fenyegette meg Fico szavazóit

Őrizetbe vették azt a férfit, aki mérgezéssel fenyegette meg Fico szavazóit

16:02 Szeptember 21, 2025

Események 1251 2 хвилини

A rendőrség őrizetbe vette azt a 38 éves férfit, aki Nyitrabányán (Handlová) halálosan megfenyegette Robert Fico (Smer) szavazóit – írta a szlovákiai Új Szó. Ellene csoportos erőszakos bűncselekmény elkövetésének gyanújával indítottak eljárást. Amennyiben bűnösnek találják, akár három évre is rács mögé kerülhet a lap szerint.

A fenyegetést tartalmazó videó csütörtökön este jelent meg a közösségi médiában. A felvételen egy férfi szerepel, aki a nyitrabányai idősotthon előtt áll, kezében egy flakon fertőtlenítőszerrel, miközben a miniszterelnöknek címzett beszédében kijelenti, hogy „szimbolikusan megmérgezi” a rá szavazó időseket és felnőtteket.

Lehet, hogy véletlen egybeesés, de Fico ellen pont Nyitrabányán kíséreltek meg merényletet tavaly májusban, amikor egy kihelyezett kormányülés után egy ötször rálőtt egy szélsőjobboldali nézeteket valló nyugdíjas, Juraj Cintula.

Forrás

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei