Légiutas-kísérő csapódott a mennyezetnek a Ryanair járatán az óriási turbulencia miatt

A fedélzeten tartózkodó 180 utas közül többen is megsérültek, amikor a repülőgép súlyos turbulenciába került a leszállás előtti szakaszban. A váratlan légörvények nemcsak az utasokat, hanem a személyzetet is megrázták: két légiutas-kísérő súlyosabban megsérült, egyikük a mennyezetnek csapódott, míg másikukat az éppen tolt ételkocsi találta el.
A beszámolók szerint „az egyik légiutas-kísérőt a levegőbe repítette a rázkódás, és a mennyezetnek csapódott, míg egy másikat az ételkocsi ütött meg erősebben”. Több más személyzeti tag is megsérült, mivel a turbulencia idején éppen álltak, és nem voltak bekötve.
A Son Sant Joan repülőtéren a gépet már a leszállás után sürgősségi egységek várták. Mentőautó érkezett közvetlenül a repülőgép lépcsőjéhez, hogy ellássák a sérülteket, majd néhány perc elteltével az utasok is biztonságosan elhagyhatták a fedélzetet – jelenti a Mirror.
Az incidens idején Mallorcán heves viharok okoztak fennakadásokat, a repülőjáratok késésekkel közlekedtek. A Ryanair gépe is ekkor közelítette meg a szigetet, amikor a személyzet a protokollnak megfelelően ellenőrizte, hogy az üléstámlák és az asztalkák megfelelő helyzetben vannak. Ekkor érte el a gépet a hirtelen légörvény, ami erős rázkódást okozott a fedélzeten.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás