Egyre nő a földrengés halálos áldozatainak száma a Fülöp-szigeteken
A Fülöp-szigetek középső részét sújtó, 6,9-es erősségű földrengés halálos áldozatainak száma 72-re emelkedett – tájékoztatott csütörtökön az ország katasztrófavédelmi hatósága, írja az MTI.
A Cebu tartományban pusztító természeti katasztrófában csaknem háromszáz ember sérült meg. A hatóságok által közzétett friss adatok szerint Bogo városban, ahol a földrengés epicentruma volt, harmincan vesztették életüket az otthonukra zúdult földcsuszamlás következtében. San Remigóban 22 ember, Medellinben 12, Tabogonban öt, Sogodban, Tabuelanban és Borbonban pedig egy-egy halálos áldozata volt a földmozgásnak, amely mintegy 170 ezer lakost érintett.

A katasztrófavédelmi hivatal közlése szerint 597 ház részben megrongálódott vagy összedőlt, továbbá 87 kormányzati létesítményben, kórházakban, hidakban, templomokban és utakban esett kár. A Fülöp-szigeteki vulkanológiai és szeizmológiai intézet szerint a nagyerejű keddi földrengés mintegy fél percig tartott. Azóta már mintegy 2300, akár az 5-ös erősséget is elérő utórengés történt a régióban. Az intézet igazgatója figyelmeztette a lakosságot, hogy egyelőre ne térjen haza, mert az utórengések még napokig vagy akár hetekig tarthatnak, ami miatt összedőlhet most még álló házuk. Hozzáfűzte, hogy mielőtt bárki visszatérne a házába, előtte kérjen tanácsot a helyi statikus szakértőktől.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás