Nigériában több száz civilt ejtettek túszul terroristák

Nigériában több száz civilt ejtettek túszul terroristák

17:50 Augusztus 19, 2020

Események 3700 3 хвилини

Українська

A Nigéria északkeleti részén lévő Borno államban, vélhetően a Nyugat-afrikai Iszlám Szervezethez (ISWAP) tartozó fegyveresek több száz civilt ejtettek túszul – jelentették helyszíni és biztonsági források szerdán.

Babakura Kolo, az egyik helyi polgárőrség vezetője szerint a terroristák kedd este nyomultak be a Csád-tó térségében lévő Kukawába, ahol túszokat szedtek. Az ott élők csak augusztus elején tértek vissza otthonaikba, azt követően, hogy mintegy két évig menekülttáborokban éltek a Csád-tó térségében fekvő Kukawában a környékén zajló harcok miatt.Egyelőre nem tudni, mi a fegyveresek szándéka a túszokkal.Az AFP francia hírügynökség biztonsági forrásokra hivatkozva azt közölte, hogy a hadsereg harci repülőgépei elindultak a helyszínre Maiduguriból, Borno állam székvárosából.

Bornónak a Csádi-tóhoz közeli része kis szigetekkel és mocsarakkal tűzdelt, kiterjedt,katonailag nehezen ellenőrizhető terület, ahol több szélsőséges csoport búvóhelye, kiképzőtábora is található.A térségben a csádi, a kameruni, a nigériai, a nigeri és a benini hadsereg egységeiből álló nemzetközi erő járőrözik.

Az ISWAP 2016-ban vált ki a Boko Haram terrorszervezetből, és nagyrészt ellenőrzése alatt tartja a tó térségét. Az Iszlám Állammal is jó kapcsolatokat ápoló szervezet a területről már több támadást indított egyebek között a nigériai hadsereg ellen, megölve több száz, más források szerint több ezer katonát.

Nigériában a 2009-ben fellángolt erőszakhullámnak már több mint 36 ezer halálos áldozata van.

(origo.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei