Törökországban többen meghaltak a villámárvizek miatt

Törökországban többen meghaltak a villámárvizek miatt

18:06 Augusztus 23, 2020

Események 3813 2 хвилини

Törökország északi részén négy ember életét vesztette és tizenegyen eltűntek villámárvizekben – közölte vasárnap Süleyman Soylu belügyminiszter.

A Giresun tartományban készült felvételek szerint a szokatlanul heves esőzések okozta árvizek elöntötték az útmenti épületeket, a parkoló gépkocsikat, sárral temetve be őket. 118 település megközelíthetetlenné vált.

A tárcavezető szerint folyik a kutatás az eltűntek után. A halálos áldozatok egyike rendőr, akinek gépkocsiját elsodorta az ár – közölte Soylu a helyszínek egyikét, Dereli városát felkeresve. A miniszter szerint eddig 133 embert mentettek ki a villámárvizekből.

A belügyminiszter kíséretében lévő Bekir Pakdemirli mezőgazdasági miniszter elmondta, hogy a tartományban a szombaton lehullott csapadék mennyisége meghaladta az augusztusi havi átlag másfélszeresét. „Ez az első alkalom, hogy ilyen árvizeket, villámárvizeket látok. Mindent meg fogunk tenni, hogy ilyen többé ne fordulhasson elő” – ígérte.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei