Hamarabb zárnak a határok
A Miniszteri Kabinet soron kívüli ülésén elfogadták a rendeletet, melynek értelmében augusztus 28-án éjféltől lezárják a határokat a külföldi állampolgárok előtt. A hírt Oleh Nyemcsinov, a Miniszteri Kabinet minisztere jelentette be Telegram-csatornáján.
A korlátozások szeptember 28-ig tartanak, az erről szóló rendeletet a hivatalos honlapon is közölték. Az ülésen bővítették azon külföldi személyek listáját, akik továbbra is beléphetnek az ország területére:
- egyeneságú rokonok;
- rendelkeznek ukrajnai munkavállalási engedéllyel;
- tranzitálás céljából érkeznek Ukrajnába, s igazolni tudják, hogy két napon belül elhagyják az ország területét;
- tanulás céljából érkeznek Ukrajnába;
- katonai szolgálatot teljesítenek Ukrajnában;
- állandó vagy ideiglenes lakcímmel rendelkeznek Ukrajna területén;
- menekültnek vagy segítségre szoruló személynek vannak nyilvánítva;
- külföldi országok diplomáciai kirendeltségének és konzulátusainak dolgozói és családtagjaik, hivatalos nemzetközi missziók és szervezetek képviselői és családtagjaik;
- külképviseletek vezetői és tagjai, nemzetközi szervezetek alkalmazottai, valamint az őket kísérő személyek, továbbá azok a személyek, akik Ukrajna elnöke, a Legfelső Tanács, a Miniszteri Kabinet, az Elnöki Hivatal és a Külügyminisztérium meghívására lépnek be az országba;
- a Külügyminisztérium által meghívott személyek;
- teherszállító járművek, rendszeres szállítást végző autóbuszok sofőrjei és azok személyzetének tagjai, repülőgépek, hajók, vonatok és mozdonyok személyzetének tagjai;
- a NATO-tagállamok, vagy a NATO Partnerség a békéért programjának oktatói, akik részt vesznek az Ukrajna Fegyveres Erői számára szervezett képzéseken vagy a Védelmi Minisztérium meghívására érkeznek az országba;
- kulturális tevékenységet végző személyek és kísérőjük, akik egy kulturális intézmény meghívására érkeznek;
- sportesemények résztvevői és kísérőjük;
- technikai szakértők, akik ukrán vállalatok meghívására érkeznek;
- azok a személyek, akik őssejteket szállítanak transzplantáció céljából;
- az orvosi kezelés miatt Ukrajnába érkező személyek.
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
FeliratkozásKárpátalja
Egyre több a medve a hegyvidék határ menti övezeteiben – munkácsi határőregység
12:33 Május 20, 2024
Hat határsértőt és kísérőjüket tartóztatták le Kárpátalján
11:45 Május 20, 2024
Életét vesztette a megégett szernyei kisfiú, édesanyja élettársa gyújtotta fel a gyereket
09:46 Május 20, 2024
Két ember áll bíróság elé illegális határátkelés szervezése miatt
19:14 Május 18, 2024
Újabb holttestet találtak a Tiszában
14:47 Május 18, 2024
Több hír Kárpátaljáról
Kiemelt téma
Ukrajna
Az orosz veszteségek legfrissebb adatai a frontról
16:01 Május 20, 2024
Újabb orosz hajót süllyesztett el az ukrán hadsereg
15:46 Május 20, 2024
Az ukrán erők 60 százalékban ellenőrzik Vovcsanszkot, de az oroszok tovább támadnak
14:28 Május 20, 2024
Az oroszok hétfőre virradóra 29 Shahed drónnal támadták Ukrajnát, de a légvédelem mindet lelőtte
12:02 Május 20, 2024
Újabb dróncsapást mért Moszkva Ukrajnára
09:20 Május 20, 2024
Több hír Ukrajnából
A nap hírei
Világ
Tízezrek tüntettek Mexikóban az elnök ellen
15:00 Május 20, 2024
Gyásznap Harkivban: egyre több a civil áldozat, egy terhes nő is van köztük
13:13 Május 20, 2024
Fico-merénylet: a nyomozás más személyek érintettségét vizsgálja
09:09 Május 20, 2024
Kirgizisztán fővárosában tüntetések törtek ki
21:50 Május 19, 2024
Madrid központjában emberek ezrei követelik az egészségügyi reformot
21:04 Május 19, 2024
Több hír a világból