Drónról szórtak kannabiszt Tel-Avivra

Drónról szórtak kannabiszt Tel-Avivra

14:48 Szeptember 4, 2020

Események 3785 3 хвилини

Drónról szórtak le kannabisz csomagocskákat Tel-Avivra csütörtökön – jelentette a Jediót Ahronót című izraeli újság hírportálja, a ynet csütörtökön.

A város központjában lévő Rabin tér fölött eresztette szélnek kábítószeres rakományát kora délután egy drón. Több mint száz – kétgrammos – adag marihuánát szórt szét, s a rendőrség egy közeli játszótérről is összeszedett számos csomagot, amely odarepült.

Számos járókelő eredeti úti célját feladva a csomagok gyűjtésébe kezdett, mások a környező kávéházak teraszairól gyűjtögették a csomagokat, többen pedig a kocsijukból kiszállva próbáltak néhány adagot szerezni.

A rendfenntartók őrizetbe vettek két, a harmincas éveiben járó férfit, akiket a repülőszerkezet irányításával gyanúsítanak. „A kábítószergyanús anyag terjesztése igen veszélyes, és ennek megfelelően fogják kihallgatni az elkövetőket” – közölte a rendőrség.

A Zöld drón nevű, kannabiszterjesztéssel foglalkozó internetes csoportban röviddel a történtek előtt már jelezték, hogy hamarosan pilóta nélküli repülógépről szórnak le csomagokat.

A csoport közleménye szerint hetente fognak egy kiló kannabiszt égnek ereszteni kétgrammos csomagokban Izrael különböző pontjain, hogy ezzel hirdessék új, „kannabiszeső” nevű házhoz szállítási módszerüket, amellyel a koronavírus miatti esetleges vesztegzárra is felkészülnek.

Izraelben jelenleg törvénytelennek számít a könnyű drogok, a kannabisz fogyasztása, terjesztése és termelése, de az utóbbi években a fogyasztást részlegesen kiemelték a büntetendő cselekmények közül, ami azt jelenti, hogy 15 gramm birtoklásáig és otthoni, nem nyilvános fogyasztásáig a hatóságok nem hajtják végre a törvényt. A kannabisz nyilvános használatán első és második alkalommal tetten ért polgárokat nem lehet letartóztatni, ha nincsenek korábbi nyilvántartások kannabiszhasználatukról, bár pénzbírsággal számolhatnak. A terjesztés és a termelés továbbra is a törvényben meghatározott módon büntetendő cselekmény.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei