Moszkva nem tárgyal tovább a repülőgép-katasztrófáról

Moszkva nem tárgyal tovább a repülőgép-katasztrófáról

20:00 Október 16, 2020

Események 6707 2 хвилини

Українська

Az orosz külügyminiszter csütörtökön bejelentette, hogy felállnak a tárgyalóasztaltól Hollandia és Ausztrália mellől, ahol a 2014-ben lelőtt MH17-es járattal kapcsolatos nyomozások folytak. Mint mondta, Hollandia ellenséges fellépése értelmetlenné tette az egyeztetések folytatását, illetve Oroszország részvételét, mert csak bűnbakká akarják tenni őket.

A tárgyalások 2018 óta folynak a három ország között, hogy kiderítsék, mi vezetett a maláj légitársaság Boing 777-es repülőgépének tragédiájához. Az Amszterdamból Kuala Lumpur felé tartó járatot egy orosz tervezésű BUK rakéta semmisítette meg 2014. július 17-én, megölve a fedélzeten tartózkodó mind a 298 embert.

Mark Rutte holland miniszterelnök csalódottságát és meglepettségét tolmácsolta az orosz fél döntése kapcsán, ami az áldozatok családjai számára „különösen fájdalmas”.

Az ukrán külügyminiszter. Dmitro Kuleba közleményében úgy fogalmazott, hogy az orosz fél visszalépése „mindennél beszédesebben fejezi ki, mennyire fél az igazságtól” a szeparatisták által elfoglalt, Ukrajnához tartozó Donbaszban.

Moszkva kifogásolta, hogy Hága már a tárgyalások harmadik fordulója után az Emberi Jogok Európai Bírósága elé vitte az ügyet, ami egyértelműen mutatja a holland fél rosszindulatát, hogy mindenért Oroszországot tegye felelőssé.

Forrás: index

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei