karpat.in.ua

Brutális anyagyilkosság Magyarországon

Palacsintasütővel és húsklopfolóval verte halálra édesanyját egy mohácsi tanár. Hosszú ideig kínozta a kikötözött asszonyt, s amikor kegyelmet kért, még a száját is leragasztotta – írja a Bors cikke alapján az Origo.

A szenvedő asszonyt a verés után egy szőnyeggel takarta le, késeket és vaskampókat szúrt bele, majd asztalokat, székeket és egy mikrohullámú sütőt pakolt rá.  A tárgyak súlya miatt több óra múlva megfulladt az idős asszony.  A férfit másnap menekülés közben egy pécsi panzióban fogták el. Az előkészítő tárgyalásán azt mondta, nem akarta megölni anyját.

A vírushelyzet miatt a férfi távmeghallgatással vett részt a tárgyaláson. Kiderült, hogy miközben maga is pszichiátriai betegségekkel küzdött, orvos-pszichiáter akart lenni, de nem tudta elvégezni az egyetemet.

2006-ban kuruzslásért állt bíróság előtt, majd okirat-hamisítás miatt ítélték el, mert nevet változtatva, hamis orvosi és doktori diplomát készített, amivel németországi és svájci klinikákon próbált elhelyezkedni.

Munkahelye és jövedelme nem volt, anyja tartotta el.

A férfi egy órán keresztül mentegette magát a tárgyaláson, azt állította, hogy ő csak megverte az anyját, akit nem akart megölni.

(origo.hu)