Európa-szerte katonákat toboroznak a járványhelyzet kezelése miatt

Európa-szerte katonákat toboroznak a járványhelyzet kezelése miatt

14:30 November 9, 2020

Események 2549 2 хвилини

Több mint kétezer katonát vezényelt ki a brit hadsereg az északnyugat-angliai Liverpool városába, hogy végrehajtsák a lakosságon a tömeges koronavírus-teszteléseket.

Mivel a kórházakban dolgozó egészségügyi stábok tagjai a téli időszakban főleg a COVID-19 pandémia miatt leterheltté váltak, ezért az Egyesült Királyság kormánya katonákat hívott segítségül, akiket betanítottak arra, hogyan kell levenni a gyorsteszthez szükséges mintákat az emberektől.

A villámgyors antigénteszteket egy orrba felhelyezett pálcikával végzik, az eredmény pedig harminc percen belül rendelkezésére is állhat az érintett személyeknek – hasonló módszerrel teszteltek le múlt héten Szlovákiában 3,6 millió állampolgárt.

A brit döntéshozók azt remélik, hogy a nagyjából 500 ezres lakosú nagyváros teljes populációját 10 napon belül képesek lesznek leellenőrizni. A tesztelés önkéntes alapon zajlik, bárki részt vehet rajta, függetlenül attól, hogy produkál tüneteket vagy sem.

Az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb katonai akciója lesz ez a szigetországban – arra már nagyon régen volt példa, hogy egy civil krízis során be kellett hívniuk a hadsereg tisztjeit segíteni.

Miközben Európa országaiban a koronavírus-járvány második hullámával küzdenek és sorra rendelik el az újabb korlátozásokat és zárlatokat, az Egyesült Királyságban nemcsak a tesztelést könnyítik meg a katonáknak köszönhetően, hanem a túlfeszített tempóban működő klinikákra is kivezényelték őket, ahol például a páciensek elszállítása és a betegszobák fertőtlenítése a feladatuk.

Forrás: liner.hu

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei