karpat.in.ua

Gyilkosok bűnszervezete volt az SZBU Porosenko elnöksége idején, az ismert ukrán jogász szerint

Gyilkos bűnszervezet volt Petro Porosenko elnöksége idején a Vaszil Hricak vezette Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU), amely felelős az országban elkövetett számos gyilkosságért és erőszakos bűncselekményért – jelentette ki Andrij Portnov, ismert jogász az ellenzéki NewsOne tévécsatorna csütörtök esti politikai vitaműsorában.

Portnov hangsúlyozta: biztosan tudja, hogy az SZBU 13 munkatársa állt kapcsolatban a Pavel Seremet újságíró ellen elkövetett gyilkosság két gyanúsítottjával. Annak ellenére, hogy a titkosszolgálat ezt tagadja, a nyomozóhatóságnak – a tudomása szerint – bizonyítékai vannak Facebook-on és Messengeren létesített több tucat kapcsolatról – tette hozzá. „Szerintem a társadalomnak meg kell tudnia, mivel foglalkozott az SZBU feladatának teljesítése, vagyis az ukrán állampolgárok védelme helyett” – hangoztatta a jogász.

Nemrég maga Arszen Avakov belügyminiszter Volodimir Zelenszkij elnökkel közösen jelentette be a nyilvánosságnak, hogy elfogták a 2016. július 20-án Kijev központjában autójának felrobbantásával megölt Seremet elleni merénylet öt gyanúsítottját, akiknek a többsége – mint a legtöbb nagy visszhangot kiváltó ukrajnai gyilkosság esetében – ATO-s veterán. Időközben nyilvánosságra kerültek olyan hangfelvételek, amelyek egyértelműen bizonyítják, az SZBU munkatársai fedezték a Seremet-gyilkosság elkövetőit és akadályozták az ellenük folyó nyomozást.

(vb/newsone.ua)