Eredményesnek tűnik az Európai Unióban bevezetett karantén

Eredményesnek tűnik az Európai Unióban bevezetett karantén

19:40 November 15, 2020

Események 3314 6 хвилин

Українська

Mint tudjuk, az elmúlt héten számos európai ország újra karantént vezetett be, és ez az intézkedés eredményesnek tűnik, mivel egyes országokban csökkent a betegek száma, máshol sikerült tehermentesíteni az egészségügyi rendszert.

Írország volt az első ország, amely újra karantént vezetett be, miközben az iskolák továbbra is működtek. És az eredmények már biztatóak – már november elején a vírus terjedési indexe 1-el lett kevesebb, ami a járvány visszavonulását jelenti. Ugyanakkor az elmúlt két hétben az 100 ezer főre eső megbetegedések száma kétszeresére csökkent – 152/100 000 – ami az egyik legalacsonyabb mutató az EU-ban.

Nagy-Britannia már egy hónapja karanténban van, egy hete stabilizálódott megbetegedések száma. November 10-én azonban 2%-al nőtt az új esetek száma az elmúlt héthez képest (20 412 eset), a halálos kimenetelű esetek száma csúcsot döntött (november 10-én 532 személy halt meg), de a szakértők szerint a járvány második hullámának most már vissza kell vonulnia. Anglia északnyugati részén, ahol az ősz kezdete óta a legmagasabbak voltak a mutatók, ma a kórházakba 13%-al kevesebb beteget utalnak be, mint az elmúlt héten, Londonban – 8%-al.

Spanyolország fővárosában szintén pozitív változások figyelhetőek meg: a kórházi betegek száma folyamatosan csökken, az intenzív osztályokon a koronavírusos betegek száma az elmúlt hónaphoz viszonyítva 42%-ról 36%-ra csökkent. A megerősített esetek indexe 20%-ról 8%-ra csökkent. Ugyanakkor a főváros, amely szeptemberben a járvány epicentrumává vált, nem vezetett be házi karantént, és nem zárta be a bárokat és éttermeket. Ami a régiókat illeti, az ottani helyzet kevésbé optimista: Katalóniában a fertőzéses esetek száma hirtelen megemelkedett, és az intenzív osztályokon a koronavírus betegek száma meghaladja a 40%-t.

Belgiumban szintén javul a helyzet: bár a szakértők óvatosak az értékelésekkel, az október 30-án hat hétre bevezetett „elszigetelés nélküli karantén” meghozta gyümölcseit. Miután az első hullámhoz képest, rekordok dőltek meg, ma már csökken a kórházban és intenzív osztályokon fekvő betegek száma, vírus terjedési indexe az 1-es mutató alá esett. November 16-án, a kéthetes szünet után – bár csak részben – újra kinyitnak az oktatási intézmények, s ezzel talán újabb problémákat okozhatnak.

Ami Hollandiát illeti, egy héttel ezelőtt azt még azt tervezték, hogy bezárják az összes iskolát és kijárási tilalmat rendelnek el, de azután lemondtak a tervről az „intelligens elszigeteltség” javára. Hollandiában bezárt az összes kulturális intézmény, vendégségbe csak ketten mehetnek, a lakosságot pedig arra kérték, hogy január közepéig tartózkodjanak az utazásoktól.

Néhány héttel ezelőtt, a kárpátaljaiak körében népszerű Csehország, mintegy európai gócpontjává vált a koronavírus járványnak. Most azonban már a helyzet javulására számítanak. Pozitív szerepet játszott az október 22-én bevezetett nagyon szigorú karantén. Ugyanakkor november 11-én a kormány bejelentette, hogy egy hónapos szünet után a 6-7 éves tanulók visszaülhetnek az iskola padokba. Az idősebbek addig maradnak karanténban, amíg nem csökken az elhalálozási arány.

Lengyelországban ma eléggé bonyolult a helyzet, mivel az országban a járvány első hulláma gyakorlatilag észrevétlen maradt, október óta azonban az elhalálozási ráta, az elmúlt 4 évhez viszonyítva, 40%-al emelkedett. A kormány által megállapított kritikus mutató – 70-75 fertőzött 100 ezer lakosra – már megdőlt, és a kórházak már több hete túlzsúfoltak. És ez még csak a kezdet.

Ami az euró-övezet legerősebb gazdaságát – Németországot illeti – még nem érte el a stabilizáció vagy a recesszió szakaszát. Az országban november 2-tól új korlátozások vannak érvényben: tilos a gyülekezés nyilvános helyeken, bezártak a bárok, éttermek, színházak, mozik, múzeumok, tilos az idegenforgalmi tevékenység. A fertőzések számának mutatója azonban továbbra is emelkedik, bár úgy tűnik, hogy kissé megtört. Ezen kívül e hónap végén a hatóságok az intenzív terápiás és intenzív osztályok kórtermei túlterheltségére számítanak: ma ott több mint 3 ezer beteg van, közülük 1800-an lélegeztető-géphez kapcsolva – ez már most több mint az első hullám csúcsán.

NEWSMAKER

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei