karpat.in.ua

Ukrajnától ismét vörös besorolást kapott Magyarország

Magyarországot pénteken ismét a vörös zónába sorolta Ukrajna. A vörös, azaz a koronavírus-járvány tekintetében kockázatosnak minősített országokból érkezőknek Ukrajnában házi karanténba kell vonulniuk, amelyet csak negatív PCR-teszteredménnyel függeszthetnek fel a határidő letelte előtt.

Tovább gyorsult a koronavírus-fertőzés terjedése Ukrajnában, egymás után két nap ezres nagyságrenddel döntve meg a korábbi csúcsot. A hivatalosan közölt adatok alapján Ukrajnában előző nap 14 575 esettel 598 085-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig 229 áldozattal 10 598-ra. Eddig 274 324-en gyógyultak meg, viszont az aktív betegek száma 313 163-ra emelkedett.

Szombattól már lehet helyszíni bírságot kiszabni Ukrajnában azokra, akik nem viselnek az orrot és a szájat is elfedő védőmaszkot középületekben, zárt nyilvános helyeken – köztük a boltokban –, valamint a közösségi közlekedési eszközökön. A nyílt utcán egyelőre nem kötelező a maszk viselése. A bírság 170-től 255 hrivnyáig terjedhet.

Szerhij Dubrov aneszteziológus szakorvos, az ukrán egészségügyi minisztérium szakértője pénteken azt mondta, az utóbbi másfél hónapban azt tapasztalja, hogy Ukrajnában már nemcsak idős, de fiatalabb, harmincas, negyvenes, ráadásul krónikus betegségektől mentes embereknél is okoz veszélyes szövődményeket a koronavírus. Hozzátette, hogy kórházának intenzív osztályán jelenleg is két ilyen beteg van lélegeztetőgépen.

Dubrov úgy véli, most kortól függetlenül ötven-ötven százalék az esély arra, hogy valakinél súlyosabb vagy könnyebb lefolyású lesz a betegség, míg nyáron a hatvan évesnél fiatalabbak még jellemzően könnyen túlestek a fertőzésen. Mint mondta, nem tudja, hogy ezt a vírus mutálódása okozza-e vagy más, ezt a virológusok feladata kideríteni.

(hvg.hu)