karpat.in.ua

Letartóztatták az Iszlám Állam terroristáját Athénban

Letartóztattak egy 27 éves szír férfit azzal a váddal, hogy részt vett az Iszlám Állam terrorszervezet vérengzéseiben Athén Eleonasz elnevezésű menekülttáborában. A görög terrorelhárítási szolgálat már egy ideje megfigyelés alatt tartotta a férfit, nevét ez idáig nem hozták nyilvánosságra.

– A gyanúsítottat azzal vádolják, hogy tagja egy terrorszervezetnek és terrorista akciókban – többek közt szándékos gyilkosságokban – vett részt – áll a rendőrség nyilatkozatában. Az Ekathimerini görög hírportál ismeretlen forrására hivatkozva közli, hogy a férfi közösségi oldalán közzétett írásában az eleonaszi menekülttábor felgyújtására buzdított másokat. Sajtóhírek szerint a férfi nem tagadta az ellene felhozott vádakat és a közeljövőben a görög fővárosban egy ügyésszel fog találkozni, akivel hétfőig kaptak határidőt a védekezés előkészítésére.

A rendőrség jelentése szerint a férfi még 2018. március 28-án Törökországból érkezett Leszbosz szigetére, majd később Athénba utazott a menekülttáborba. A hatóságok arra is utaltak, hogy a férfi mobiltelefonján digitálisan vezette bűncselekményeit, melyeket az igazságügyi szakértők vizsgálnak, továbbá videófelvételeket is találtak az eszközön, melyek bizonyíthatják a bűnösségét. Az egyik, 2014-ben készült felvételen állítólag az Iszlám Állam katonái vonulnak, azonban az még nem világos, hogy a képsorok segítettek-e azonosítani a férfit, vagy csupán a kihallgatás során kerültek elő.

A gyanúsított egy konténerházban élt feleségével és öt gyermekével. Egyes források szerint korábban menedékjog iránti kérelmet nyújtott be a család, azonban a rendőrség ez idáig nem erősítette meg a hírt.

(magyarnemzet.hu)