karpat.in.ua

Megtalálták a katari reptér mosdójának szemetesében hagyott gyermek szüleit

A katari hatóságok azonosították annak a kisgyermeknek a szüleit, akit az elmúlt hónapban a helyi repülőtér egyik szemeteskonténerében hagytak.

Az információk szerint az „édesanya” egy ázsiai ország lakosa, aki miután elhagyta gyermekét, külföldre menekült. Egy DNS-vizsgálatnak köszönhetően az anyán kívül az apára is rábukkantak. A főügyészség vádat emelt a repülőtér vezetősége ellen, akik kötelező nőgyógyászati vizsgálatot rendeltek el a reptéren tartózkodó nők számára a gyerek szüleinek mihamarabbi megtalálása érdekében.

A vizsgálat nemzetközi felháborodást váltott ki egy Sidney-be tartó nőcsoport miatt, akik elmondták, hogy az illetékesek nem tájékoztatták őket a vizsgálat okáról, csupán levezették őket egy mentőautóba, ahol megkérték őket arra, hogy vegyék le alsóneműjüket.

Scott Morrison ausztrál miniszterelnök „szörnyűnek” és „elfogadhatatlannak” nevezte az esetet. Katari kollégája, Khalid bin Khalifa bin AbdulazizAlThani sejk elmondta, hogy valóban megsértették a szokásos eljárásokat, és „őszintén elnézést kért azért, amit az utasoknak át kellett élnie”.

Az újszülött kislány anyja ellen szándékos gyilkosság kísérlet ügyében indítottak eljárást, ha sikerül előállítani, akár 15 év börtönbüntetés is várhat rá. Az édesapa, aki jelenleg Katarban tartózkodik, bevallotta, hogy valóban kapcsolatban állt az említett nővel, s hogy az fényképet is küldött a gyerekről közvetlenül a szülés után. Azt, hogy az apa ellen emeltek-e vádat, egyelőre nem ismert.

A gyerekről katari szervek gondoskodnak.