Tízezrek vonultak az utcára Párizsban, mindenki tüntet minden ellen (videók)

Tízezrek vonultak az utcára Párizsban, mindenki tüntet minden ellen (videók)

11:34 November 29, 2020

Események 2269 6 хвилин

A koronavírus-járvány kellős közepén tömegek tüntettek szombaton Párizsban,a magukat antikapitalistának mondó tüntetők felgyújtották a Francia Nemzeti Bank épületét, rendőröket lincseltek.

A bonyolult francia politikatörténetben is furcsa tüntetés zajlik Párizsban. Egyrészt tüntetnek országos médiumok, minden oldalról, Le Monde és Le Figaro is: a francia sajtószabadságért. Bár ezzel Brüsszel nem foglalkozik, de egy új törvénnyel alapjában fogják korlátozni a tüntetésekről beszámoló újságírók munkáját. Mivel a rendőrök arcát sem lehet majd mutatni, a tüntetés egyik jelszava, szabad fordításban: fogjuk be a pofánkat. Ezen kívül tüntetnek emberek az új közrendvédelmi törvény ellen, sőt, mivel egy fekete rappert félig agyonvertek a héten a rendőrök, mert nem volt rajta a kötelező maszk, mondhatni, elsősorban a rendőri erőszak ellen. Vannak még a sárgamellényesek, és persze az erőszakos szélsőbaloldaliak is, akik máris megtámadták a rendőröket, akik könnygázzal oszlattak. A Le Monde előzetes beszámolója szerint bevándorlók is fognak tüntetni, mert a rendőrség a hét elején kiürített egy újabb illegális migránstábort Párizsban. A belügyminisztérium hivatalos adatai szerint 133 ezren tüntet Párizsban, a szervezők a háromszorosáról beszélnek, az összecsapásokban 37 rendőr sérült meg a drámai koronavírus-járvány kellős közepén.

A Le Figaro – utalva a járványveszélyre – különösen veszélyesnek minősítette a tüntetést, függetlenül attól, hogy ők maguk is részt vesznek, igaz, csak néhányan.

A Bastille-nál – engedély nélkül – kinyitott egy palacsintaárus, irgalmatlan tömeg áll sorba crepe-ért és italokért. Egy tüntető azt mondta a Le Figaró riporterének: mindenki úgy csinál forradalmat, ahogy tud. Igaz, a palacsintaárus forradalmi heroizmusát némileg csökkenti, hogy természetesen pénzt kért mindenkitől. 

Egyébként, több francia nagyvárosban is tüntettek, a nyár eleje óta szélsőbaloldali városvezetésű Bordeaux-ban két éve nem volt ekkora tüntetés a BFM TV szerint.

Az egyik tüntető azt mondta a Le Figarónak – egy 55 éves mérnök – , hogy a franciák mindig kritizálják az afrikai diktatúrákat, de a tüntetők szerint példátlanul rendőrpárti, új közrendvédelmi törvénnyel Franciaország helyzete sem lesz jobb.

Miután a rendőrség bejelentette, hogy kiürítik a Bastille teret, a tér sarkán levő Francia Nemzeti Bank épületét is felgyújtották a magukat antikapitalistának mondó, radikális baloldali tüntetők.

Az Unité SGP rendőrszakszervezet egyik vezetője, Linda Kebbab azt nyilatkozta, hogy a radikális tüntetők rendőröket lincseltek, vertek, közéjük Molotov-koktélokat dobtak.

(origo.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei