Lazít a halálbüntetés szabályozásán a leköszönő amerikai kormány

Lazít a halálbüntetés szabályozásán a leköszönő amerikai kormány

12:50 December 2, 2020

Események 2240 5 хвилин

Csendben megváltoztatta az amerikai igazságügyminisztérium a szövetségi bíróságokon meghozott halálos ítéletekre vonatkozó szabályokat. A leköszönő Trump-adminisztráció egyik utolsó intézkedéseként újra egyedélyezett a korábban betiltott módszereket, a golyóval és mérgező gázzal történő kivégzést.

Az amerikai szövetségi közlönyben pénteken jelent meg az Iazságügyi Minisztérium rendelete, amely lehetővé teszi, hogy a szövetségi törvényszékeken hozott halálos ítéleteket ne csak méreginjekcióval hajthassák vére, írja az AP.

Míg az egyes államokban (már ahol engedélyezett a halálos ítélet) még elvileg használhatnak villamosszéket, gázt és lőfegyvert, a korábbi halálbüntetés-rendelet a szövetségi bíróságon elítélt bűnösök esetében csak a leginkább fájdalommentesnek tartott méreginjekciós kivégzést engedélyezte.

A döntést nem sokkal azután hozták nyilvánosságra, hogy az Igazságügyi Minisztérium elrendelte öt korábban már meghozott halálos ítélet végrehajtását.

Bár az amerikai szövetségi bíróságoknak joguk van halálra ítélni a legsúlyosabb bűncselekmények elkövetőit, 2003-tól kezdve, 17 éven keresztül nem hajtották végre ezeket az ítéleteket (az elkövetők ettől mé börtönben maradtak, és a halálos ítéletük is érvényes maradt).

Tavaly júliusban azonban az új legfőbb ügyész, William Barr bejelentette, hogy folytatják a szövetségi halálos ítéletek végrehajtását. Ennek következtében idén 7 elítéltet végeztek ki, akiket még a 2000-es években ítéltek el gyilkosságokért.

A január 20-a előtti időszakban (az új elnök, Joe Biden hivatalba lépése előtt) 5 kivégzésre adott utasítást az amerikai igazságügy, hármat ezek közül csak pár nappal a beiktatási ceremónia előtt hajtanak végre. Az elmúlt 50 évben eddig összesen nem hajtottak végre ennyi kivégzést az Egyesült Államokban szövetségi ítélet alapján.

A mostani, december 24-én életbe lépő módosítás a halálos ítélet módját állami hatáskörbe helyezi át: eszerint attól függően, hogy melyik tagállamban történik a kivégzés, a büntetés-végrehajtók az adott államban engedélyezett módszert alkalmazhatják.

Az elmúlt évtizedben az Egyesült Államok minden államában elsősorban méreginjekcióval végeztek ki elítélteket. Azonban a közelmúltban a büntetés-végrehajtó intézetek nehezen tudták beszerezni a kivégzéseknél használt vegyszereket, ezért egyes államokban elkezdtek alternatív megoldások után nézni.

Alabamában, Oklahomában és Mississippi államban 2018-ban engedélyezték a nitrogéngázzal történő kivégzést (abban az esetben, ha nem hozzáférhető a méreg), ami az elítélt fulladásos halálát okozza.

Néhány államban, például Floridában és Washingtonban az elítélt megválaszthatja a kivégzés módját. Utah államban pedig a 2004 előtt halálra ítélt elkövetőket sortűzzel is kivégezhetik, ha az illető ezt kéri, vagy, ha nincs raktáron méreg.

A méreginjekicós kivégzéseknél egyébként korábban három vegyületet használtak, ezek közül az első hatására az elítélt már elveszíti az eszméletét, így az eljárás elvileg teljesen fájdalommentes.

William Barr főügyész tavalyi döntése nyomán, a méreghiányra hivatkozva ezen is változtattak, a jelenlegi protokoll szerint egy halálos mérget injekcióznak az elítélt testébe.

A halálos ítéletek engedélyezése kiváltotta a kormányzást átvevő, hagyományosan halálbüntetés-ellenes Demokrata Párt haragját. Joe Biden szóvivője úgy nyilatkozott, a megválasztott elnök ellenzi a halálbüntetést, és fellép a megszüntetése érdekében. Azt viszont nem árulta el, hogy Biden hivatalba lépése után utasítást ad-e majd a hátralevő kivégzések leállítására.

Forrás: szabadeuropa.hu

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei