Miniszterek a vádlottak padján a bejrúti robbantás ügyében

Miniszterek a vádlottak padján a bejrúti robbantás ügyében

20:15 December 10, 2020

Események 2677 2 хвилини

Українська

Egy libanoni bíró vádat emelt Hasszan Diab ügyvezető miniszterelnök és három volt miniszter ellen a több mint kétszáz ember halálát és mérhetetlenül nagy anyagi károkat okozó augusztusi bejrúti robbanással összefüggésben – adta hírül az MTI.

A felelősök a legmagasabb körökből kerülhetnek ki, ezenfelül pedig hihetetlen mulasztásokra is fény derült a nyomozáskor.

A híradás beszámol róla, hogy Fadi Szavvan bíró a kormányfő mellett vádat emelt Gázi Vazni volt pénzügyminiszter, illetve a közmunkaügyi tárcát korábban vezető Gázi Zeiter és Jusszef Fenianosz ellen.

A vád mindegyiküknél ugyan az: halált okozó gondatlanság.

Ismert, hogy Bejrút kikötőjének egyik raktárában augusztus 4-én több száz tonna ammónium-nitrát repült a levegőbe. Ez több mint kétszáz ember halálát okozta, és több ezren megsérültek.

A robbanás egész negyedeket tett lakhatatlanná, lényegében a kikötő környékén a földdel vált egyenlővé minden épület, és az egész várost üvegszilánkok árasztották el. Ezek után Hasszan Diab és kormánya benyújtotta lemondását, de ügyvivő kormányként még a helyén maradt, mert nem sikerült megválasztani az új kabinetet.

Forrás: index.hu

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei