Halott katonák szállításán, koporsókon és koszorúkon nyerészkedtek a vezérkari főnökség hivatalnokai – Védelmi Minisztérium
Mesterségesen felsrófolták a katonahullák szállításának, a kincstári koporsóknak és koszorúknak a költségeit a fegyveres erők vezérkari főnökségének egyes tisztviselői – közölte szerdán Facebook-oldalán a Védelmi Minisztérium, adta hírül a strana.ua.
A tudósítás szerint a védelmi tárca azt követően folytatott előzetes vizsgálatot az „állami hullarablási ügyben”, hogy Janina Szokolova ismert újságíró oknyomozó televíziós riportban számolt be a vezérkari tisztek visszaéléseiről. A tudósításban egyebek mellett szó volt arról, hogy a vezérkari főnökség civil-katonai együttműködésért felelős főosztályának hivatalnokai felhajtották a temetési szolgáltatások árát. A Donbászon életüket vesztett katonák hulláit a valós költségek háromszorosáért szállították haza. Ugyancsak felsrófolták a halott katonák számára beszerzett koporsók és koszorúk árát is.
A Védelmi Minisztérium közleménye szerint az előzetes vizsgálat megállapította, hogy a vezérkari főnökség egyes hivatalnokainak személyes érdekei is szerepet játszottak a közbeszerzési eljárásokban. A tárca könyvvizsgálatot és belső vizsgálatot rendelt el az ügyben, aminek a végeredményétől függően dönt majd az érintett hivatalos személyek jogi felelősségre vonásáról.
(vb/strana.ua)
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás