Rejtett kamerákkal figyelte meg vendégeit Magyarországon egy balatoni szállásadó férfi

Rejtett kamerákkal figyelte meg vendégeit Magyarországon egy balatoni szállásadó férfi

14:36 December 21, 2020

Események 3009 2 хвилини

Vendégeinek rejtett kamerás megfigyelése, valamint gyermekpornográf felvételek tárolása miatt vádat emelt és végrehajtandó szabadságvesztést indítványozott a Somogy Megyei Főügyészség ügyészség egy balatoni szállásadó férfi ellen.

Az 52 éves férfi 17 vendégét figyelte meg 2019 áprilisa és júliusa között úgy, hogy a fürdőszobák falába fúrt lyukakba csőkamerákat helyezett el az apartmanokat összekötő szervízfolyosóról. A vádlott a technikai eszközök használatával nemcsak láthatta, hanem rögzítette is, amint vendégei a toalettet használják, zuhanyoznak, betétet cserélnek, szexuális tevékenységet végeznek.

A férfi akkor bukott le, amikor két vendég a mosógépnek kihagyott helyen, a csempe fugájában észrevette a lyukakat és a nyílásokban mozgó kamerát, majd értesítette a rendőrséget. A rendőrök lefoglalták a vádlott adathordozóit, amelyeken több mint 400, gyerekekről készült pornográf tartalmú képet is találtak.

Az ügyészség jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett tiltott adatszerzés, valamint gyermekpornográfia bűntette miatt emelt vádat a férfi ellen és 3 év 6 hónap végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását kérte a bíróságtól arra az esetre, ha az előkészítő ülésen beismeri a bűnösségét.

MTI

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei