Újabb, ezúttal 6,3-as erősségű földrengés rázta meg Horvátországot

Újabb, ezúttal 6,3-as erősségű földrengés rázta meg Horvátországot

15:34 December 29, 2020

Események 2124 3 хвилини

Українська

Újabb, a korábbiaknál erősebb, 6,3-as magnitúdójú földrengés rázta meg Horvátországot kedden kora délután, a természeti katasztrófának egy gyermekáldozata van, és sérültjei is lehetnek – közölte a helyi sajtó.

A földrengés epicentruma Zágrábtól 46 kilométerre, a közép-horvátországi Petrinja közelében volt, ahol több épület is összedőlt. A földmozgást egész Horvátországban, de a szomszédos országokban, köztük Magyarországon is érezni lehetett. Andrej Plenkovic horvát kormányfő elindult a helyszínre. A romok eltakarítására katonai alakulatokat is vezényeltek.

Petrinjában egy férfit autójából mentettek ki, amelyre rádőlt egy épületrész. Egy másik összedőlt házból egy apát és egy gyermeket hoztak ki, a gyerek belehalt súlyos sérüléseibe. Feltételezik, hogy további sérültek is lehetnek a romok között. Az ország egyes részein nincs áramszolgáltatás, nem működik a telefon és az internet. A hatóságok arra kérik az embereket, hogy hagyják szabadon a még működő telefonvonalakat. A földrengés Zágrábban is megrongált épületeket, a lakosság egy része elhagyja a fővárost, pánik és rémület lett úrrá köztük.

Hétfőn kora reggel egy 5,2-es erősségű földrengés rázta meg ugyanezt a területet, amelyet másfél órán belül egy 4,7-es és egy 4,1-es erősségű földmozgás  követett. Szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy utórengésekre kell számítani.

A horvát fővárost és környékét korábban március 22-én rázta meg nagyobb földrengés. A fél óra különbséggel bekövetkezett 5,6-os, majd 5,1-es erősségű földmozgásban számos épület megrongálódott, és több ember megsérült. Az akkori földmozgás Zágrábban és környékén 25 ezer épületben okozott kárt. A belvárosban megrongálódott a főváros jelképének számító katedrális, a horvát parlament és a kormány épülete, valamint több templom és kulturális örökséghez tartozó építmény. Több kórházból is evakuálni kellett az embereket.

Zágrábban a márciusi földrengés óra folyamatosak az utórengések. A szakemberek mintegy kétezret jegyeztek fel, amelyek negyede volt érezhető. Hatezer épület a mai napig nem biztonságos, köztük több óvoda, általános iskola, középiskola, egyetem, kulturális és tudományos intézet.

A keddi földregés harmincszor erősebb volt, mint a tavaszi zágrábi – írta a sajtó.

MTI

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei