Szabadon engedték az egyik leghíresebb terroristát, Abu Bakar Basírt

Szabadon engedték az egyik leghíresebb terroristát, Abu Bakar Basírt

10:31 Január 9, 2021

Események 1737 5 хвилин

Szabadlábra helyezték a hatóságok azt az indonéz, szélsőséges muszlim vallási vezetőt, aki feltételezések szerint kapcsolatban állt a 2002-es, Balin végrehajtott terrortámadással, amelyben 202 személy – főként külföldi turisták – vesztette életét, és további, mintegy 209 ember megsérült.

Az indonéz rendőrség közleményben jelentette be a hírt, miszerint a most 82 éves Abu Bakar Basírt más ügyben 15 év börtönbüntetésre ítélték korábban, melyből tíz évet töltött le, a börtönben tanúsított jó magaviseletéért azonban előbb szabadon engedték. A dél-ázsiai állam leghírhedtebb terroristájaként emlegetett férfi péntek reggel hagyta el a börtönt, melyet ügyvédje is megerősített az újságíróknak. A hatóságok közleménye szerint a szabadlábra helyezés feltétele az volt, hogy a férfinak deradikalizációs programban kell részt vennie.

Basírról úgy tartják, hogy ő a vezetője a térségben már több merényletet végrehajtó szélsőséges, Dzsemaa Iszlamíja elnevezésű – az al-Kaidával kapcsolatban álló – csoportnak, és ő tervelte ki a közel húsz évvel ezelőtti akciót is Bali szigetén. Az idős férfi tagadta, hogy részt vett volna a 2002-es támadásban bármilyen módon, állításával ellentétben viszont dicsérettel illette és hősnek nevezte a merényletet végrehajtó terroristákat. Basírt azonban nem a Bali szigetén végrehajtott merénylet miatt ítélték el, hanem terrortámadásokra való felbujtás miatt kapott börtönbüntetést, továbbá segített megszervezni az iszlamisták egyik kiképzőtáborát Nyugat-Indonéziában, Aceh tartományban.

Ausztrália esetleges újabb merényletek miatt aggódik

A mintegy húsz évvel ezelőtti terrortámadás áldozatainak nagy része, összesen 88 személy ausztrál állampolgár volt. Az elhunytak családtagjai és barátai csalódottságukat fejezték ki a vallási vezető szabadon engedése miatt, nem ez volt azonban az első olyan támadása a terrorszervezetnek, mely érzékenyen érintette Ausztráliát. A Dzsemaa Iszlamíja 2004 szeptemberében az ausztrál nagykövetség ellen hajtott végre bombatámadást Indonézia Jakarta nevű városában, mely összesen kilenc civil életét követelte. Basír szabadon engedésének hírére az ausztrál kormány is reagált.

– Jakartai nagykövetségünk egyértelművé tette aggodalmainkat, hogy az ilyen személyeket meg kell akadályozni abban, hogy tovább ösztönözzenek másokat civilek elleni támadások végrehajtására – jelentette ki korábban Marise Payne ausztrál külügyminiszter, utalva arra, hogy kormánya reméli, Indonézia mindent megtesz a terrorizmus visszaszorítására.

Scott Morrison ausztrál kormányfő is felszólalt az ügyben, szerinte Ausztrália mindig is szorgalmazta, hogy a terrortámadás elkövetői szigorúbb, arányos és igazságos büntetést kapjanak, de mivel erről az indonéz igazságszolgáltatás dönt, az ítéleteket tiszteletben kell tartaniuk. Korábbi közleményében kijelentette, hogy a kormány álláspontja szerint a Basírhoz hasonló személyeknek nem szabad megengedni, hogy tovább uszítsanak az erőszakra.

(magyarnemzet.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei