karpat.in.ua

Vasutasok tüntettek munkajogaik tömeges megsértése ellen a kormány épületénél Kijevben

A munkajogaik tömeges megsértése ellen tüntetett több mint félezer vasúti dolgozó szerdán Kijevben a kormány épülete előtt – adta hírül a strana.ua hírportál.

A kiadvány helyszíni tudósítása szerint a vasutasok ágazati szakszervezete által szervezett tiltakozó megmozdulás résztvevői egyebek mellett követelték a kormánytól az Ukrzaliznica állami vasúttársaságra nehezedő adóteher csökkentését, mert a vállalatot sújtó magas adók a tüntetők szerint tömeges elbocsátásokhoz vezetnek. Ugyancsak követelték, hogy az ágazati szakszervezet és a kormány között létrejött megállapodásnak megfelelően növeljék évi 25 %-kal a vasutasok bérét, a fizetésemelés ugyanis már két éve nem teljesül. Kifogásolták a vasutasok azt is, hogy már 2019-ben sem kapták meg a törvény szerint járó 10 ezer hrivnyás üdülési támogatást, mert a kormány befagyasztotta annak folyósítását.

A vasutasok egyebek mellett nehezményezték, hogy sokuk csökkentett munkaidőben dolgozik, amit a vállalat tavaly vezetett be a karantén-korlátozásokra hivatkozva. Kérték továbbá, hogy 200 hrivnyáról emeljék 600 hrivnyára a kiküldetési napidíj összegét.

(vb/strana.ua)