karpat.in.ua

Továbbra is tüntetnek a thai kormány ellen

Fél éve tartanak az úgynevezett gumikacsás tüntetések Bangkokban a thai kormány ellen.

A tiltakozók már fél éve követelik a miniszterelnök lemondását, mivel szerintük Prayuth Chan-ocha csalással került hatalomra 2014-ben azóta pedig barátait ültette a vezető pozíciókba. A kormányfő és 9 minisztere sorsáról szombaton dönt a parlament, miután alkotmányos felelősségrevonási eljárás indult ellenük. Ez két év alatt már a második bizalmi szavazás.

A politikus főleg a koronavírus-járvány miatt veszítette el az emberek bizalmát. Sokak szerint nem vezetett be időben korlátozó intézkedéseket, most pedig azért bírálják, mert nem hajlandó újraindítani az ország gazdasága szempontjából létfontosságú turizmust. Így a munkanélküliség rendkívül megugrott a délkelet-ázsiai országban.

(euronews)