karpat.in.ua

Tíz embert gázolt halálra, mert kikosarazták a nők

Mind a huszonhat vádpontban bűnösnek találta a kanadai bíróság szerdán Alek Minassiant, aki 2018-ban kisteherautójával járókelők közé hajtott Torontóban, tíz embert halálra gázolva, tizenhat másikat megsebesítve − számolt be az MTI.

A tárgyalásnak a vádlott elmeállapotának vizsgálata állt a középpontjában. A védelemnek nem sikerült bizonyítania, hogy autizmus spektrumzavara miatt a férfi nem tudta felmérni, hogy helytelen, amit tesz.

Anne Molloy bírónő az online közvetített ítélethirdetésen rámutatott, hogy Minassian hosszú időn keresztül tervezte a támadást, és megfontolt döntést hozott. Kijelentette:

„Ez egy gondolkodó elme tette volt a borzalmas mivolta, illetve annak ellenére, hogy nem tanúsít sem megbánást, sem együttérzést az áldozatok iránt.”

A 28 éves férfi korábban azt mondta: büntetni akarta a társadalmat, amiért mindig elutasításban volt része a nők részéről. A büntetés mértékét ezt követően fogja megállapítani majd a törvényszék. A szakértők szerint azonban garantálható az életfogytiglani szabadságvesztés.

Forrás: index.hu