Bevándorlók követik el az antiszemita támadások nagy többségét Németországban

Bevándorlók követik el az antiszemita támadások nagy többségét Németországban

17:40 Március 20, 2021

Események 1582 3 хвилини

A muszlim bevándorlók Európába érkezése sokkal élesebb kulturális ellentétet hoz magával, a multikulturális társadalmakban etnikai feszültségek alakulnak ki, amik erőszakos cselekedetekhez vezetnek – jelentette ki Halkó Petra, a Századvég elemzője az M1 Ma reggel című műsorában.

A Századvég nemzetközi elemzője szombaton arról beszélt, hogy a 2020-as adatok szerint 2257 zsidóellenes bűncselekmény történt Németországban, ami nagyjából napi hat-hét esetet jelent.

Ez tíz százalékos növekedés a 2019-es adatokhoz képest, de a már a megelőző években is emelkedés volt megfigyelhető a számadatokban.
Halkó Petra elmondta, hogy azért nevezhető a helyzet intézményesülő antiszemitizmusnak, mert bár a 2257 esetből 1367 elkövetőt azonosítottak is, csupán öt elkövetőt tartóztattak le. Ez alapján az látszik, hogy a hatóságok nem sokat tesznek ezeknek a megelőzéséért, vagy az ilyen cselekedetek megfelelő büntetéséért.

Az elemző kiemelte, hogy az elkövetők döntő többsége, mintegy 60 százaléka muzulmán, bevándorló hátterű személy, és csupán 21 százalékuk szélsőjobboldali, valamint 19 százalékuk szélsőbaloldali.

A kutatások azt mutatják, hogy a nyugat-európai lakosok szerint igenis összefüggésben áll az ilyen bűncselekmények növekedési tendenciája a bevándorlással.

Bár a Közel-Keleten is jelen van az ellentét az izraeliek és az arabok (palesztinok) között, Halkó Petra rámutatott:

„a bevándorlók Európába érkezése sokkal élesebb kulturális ellentétet hoz magával, a multikulturális társadalmakban etnikai feszültségek alakulnak ki, amik erőszakos kimenetelű cselekedetekhez vezetnek a mindennapokban”.

Forrás: hirado.hu

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei