Keresetet nyújtottak be az állam ellen a brüsszeli terrortámadás áldozatai

Keresetet nyújtottak be az állam ellen a brüsszeli terrortámadás áldozatai

22:25 Március 23, 2021

Események 1627 3 хвилини

A 2016-os brüsszeli terrortámadás tizenkilenc áldozata keresetet nyújtott be a belga állam ellen arra hivatkozva, hogy Belgium nem adott nekik kellő segítséget a történtek után – írta hétfőn a Brussels Times helyi napilap.

Azzal vádoljuk az államot, hogy nem adott megfelelő iránymutatást, jogi támogatást – nyilatkozta Nic Reynaert az áldozatokat képviselő ügyvéd, aki maga is jelen volt a támadások elkövetésekor. Reynaert keresetét hétfőn, öt évvel a merénylet után kezdi tárgyalni a belga elsőfokú bíróság, április közepén illetve május elején a többi áldozat ügyét vizsgálják ki. Reynard elmondta, hogy a metrókocsiban éppen a merénylet elkövetője mellett ült, amikor a pokolgép felrobbant. Hozzáfűzte, hogy a történtek emléke még mindig kísértik, fizikai és lelki megpróbáltatásokon megy keresztül.

Meg vagyok győződve arról, hogy megnyerem a pert. A többi áldozatnak segítséget nyújtok, mert ha a közeljövőben ismét terrortámadások történnek, akkor az emberek újra ebben a helyzetben találják magukat, és ezt szeretném elkerülni – tette hozzá. 2016. március 22-én Brüsszelben, először a Zaventem nemzetközi repülőtéren, majd fél órával később az európai uniós negyed közelében lévő Maelbeek metróállomáson hajtott végre öngyilkos merényletet egy dzsihadista csoport. A támadásokban harmincketten meghaltak – köztük a három elkövető –, háromszáznegyvenen megsebesültek, köztük két magyar. Ugyanez a hálózat csapott le egy évvel korábban Párizsban. Az akciók elkövetőjeként az Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelentkezett.

(pestisracok.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei