karpat.in.ua

A BBC pekingi tudósítója Tajvanra menekült, még a reptérre is követték az ügynökök

John Sudworth, a BBC pekingi tudósítója elhagyta Kínát, és családjával Tajvanra költözött a hatóságok nyomása és fenyegetései hatására – írja az Index, a BBC-re hivatkozva. Sudworth a Hszincsiang tartományban élő ujgurokkal való állami bánásmódról készített díjnyertes riportokat.

A BBC kiemelte: büszkék Sudworth munkájára, és továbbra is ő marad kínai tudósítójuk. A tudósító kilenc éve élt Kínában, és azt mondta, azért költözött Tajvanra, mert egyre nehezebbnek találta, hogy az országban tartózkodjon. Amikor a családjával a repülőtérre ment, akkor is civil ruhás rendőrök követték. Felesége, Yvonne Murray az ír RTE tévécsatorna kínai tudósítója.

Sudworth elmondta, hogy forgatócsoportját követték, jogi fenyegetésekkel, hatósági akadályozással és megfélemlítéssel kellett szembenézniük, bárhol is szerettek volna forgatni. Kollégái Pekingben maradtak, ő pedig szeretné Tajvanról folytatni munkáját.

A BBC bejelentése szerint „John munkája olyan tényeket tárt fel, amelyeket a kínai hatóságok el szerettek volna titkolni a világ elől.”

(Index)