Kezdetét vette a húsvéti zárlat Olaszországban

Kezdetét vette a húsvéti zárlat Olaszországban

16:25 Április 3, 2021

Események 2525 2 хвилини

Українська

Olaszország a legszigorúbb lezárásokat rendelte el a húsvéti ünnepekre, hogy megakadályozzák a koronavírus terjedését. Három napra az ország összes régióját ideiglenesen vörös zónává nyilvánították miután a harmadik hullám begyűrűzése óta naponta körülbelül 20 ezer újabb koronavírusos esetet regisztrálnak Olaszországban – írja a BBC-re hivatkozva az Index.

Mindez azzal jár, hogy az összes, nem létfontosságú mozgást korlátozzák, egyedül azt engedélyezik, hogy a húsvéti menüt két másik, nem a háztartásban élő felnőtt társaságában fogyasszák el az egy háztartásban élő családok.

A templomokat sem zárták be, ugyanakkor a híveket arra kérik, ha részt is vesznek a szertartásokon, azt lehetőség szerint a hozzájuk legközelebb eső istenházában tegyék.

Ezzel szemben a híveket idén sem engedik be a Szent Péter térre, ezért Ferenc pápa húsvéti üzenete ezúttal is az üres tér fölött fog elhangzani.

Olaszország az ünnepek után sem tervez különösebb lazítást, a régiók egy része továbbra is a vörös, míg mások a narancssárga zónában maradnak a hónap végéig.

A szigorítások nem pusztán a mind jobban terjedő vírus miatt, az egyre késő vakcina szállítmányok miatt is indokoltak Olaszországban, ahol eddig összesen több mint 110 ezren haltak meg a koronavírussal összefüggésbe hozhatóan, illetve 3,6 millióan estek át igazoltan a fertőzésen.

(Index)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei