Többen csalással próbáltak meg oltáshoz jutni Szlovákiában

Többen csalással próbáltak meg oltáshoz jutni Szlovákiában

17:12 Április 6, 2021

Események 1795 2 хвилини

Українська

Az interneten terjedő hírek szerint többen mentek el úgy oltásra Szlovákiában, hogy az internetes regisztráláskor azt hazudták, hogy stratégiai fontosságú ágazatban dolgoznak – írja az Új Szó.

A Pozsony megyei önkormányzat elnöke, Juraj Droba szerint az ilyen próbálkozások nemcsak energiát vesznek el az oltópontokon dolgozóktól, de az adatok ellenőrzése lassítja az oltás menetét. Arról is beszélt, hogy a csalók azt is kockáztatják, hogy ezután valós adataikkal sem tudnak bejelentkezni a rendszerbe, továbbá rendőrségi eljárás indul ellenük.

„Többtucatnyi ember beoltását utasítottuk már el azért, mert nem tudták igazolni, hogy egészségügyi alkalmazottak, gondozók, rendőrök, és így tovább” – mondta Juraj Droba.

A megyei önkormányzat egészségügyi osztályának igazgatója, Tomáš Szalay úgy véli, hogy az államnak kell vállalnia a felelősséget a regisztráláskor megadott adatok ellenőrzéséért, nem a megyének.

„Az oltási központban oltani kell, nem pedig az adatokat ellenőrizni bürokratikus módon, mint egy hivatalban. Nincs hozzáférésünk semmilyen állami adatbázishoz, amelyben ellenőrizhetnénk, hogy ki hol dolgozik. Az egyszerű jelentkezés helyett az oltóponton tucatnyi munkáltatói igazolás és a munkaszerződések bonyolult ellenőrzése zajlik, például a munkaköri leírásról”– hangsúlyozta az igazgató.

Pozsony megye azt javasolja, hogy az internetes jelentkezési űrlapon átmenetileg függesszék fel a stratégiai ágazatokban dolgozók regisztrálási lehetőségét.

Forrás: index.hu

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei