Kiirtotta családját egy 16 éves kamasz fiú Kijevben

Kiirtotta családját egy 16 éves kamasz fiú Kijevben

13:23 Április 27, 2021

Események 2284 2 хвилини

Українська

Megölte a szüleit és 8 éves öccsét családi konfliktus során egy 16 éves fiú Kijevben, a kamasznál, akit időközben elfogtak, a rendőrök megtalálták a kést, amivel a gyilkosságokat elkövette – adta hírül a strana.ua hírportál kedden a Nemzeti Rendőrség sajtószolgálatára hivatkozva.

A jelentés szerint a kijevi rendőrséget egy nő hívta, aki elmondta, hogy három napja nem tudja elérni a fiát, aki a feleségével és gyermekeivel él Revutszkij utcai lakásukban. A megadott címre nyomozócsoport szállt ki a bejelentés kivizsgálására.

Mint később Andrij Kriscsenko kijevi rendőrfőkapitány közölte, a lakásban a rendőrök holtan találták az ott lakó férfit és feleségét, valamint 8 éves kisfiukat, erőszakos halálra utaló jelekkel a testükön. Az 1971-es, 1979-es és 2012-es születésű áldozatok kijevi lakosok.

A nyomozók hamar kiderítették, hogy a súlyos bűncselekmény elkövetéséhez köze lehet a meggyilkolt szülők 16 éves fiának. Őt rövidesen elfogták, a nála talált kést bűnjelként lefoglalták, és szakértői vizsgálatra küldték.

Időközben kiderült, hogy a gyanúsított kamasz összekülönbözött a szüleivel, és a veszekedés során késsel halálra szurkálta az apját és az anyját, majd az öccsével is végzett. Ezt követően még napokig a lakásban maradt halott családtagjaival, és csak azt követően menekült el, hogy a szüleit elkezdték keresni a hozzátartozók.

(vb/strana.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei