Elfoglalták a hadsereg egyik ellenőrző pontját a mianmari felkelők

Elfoglalták a hadsereg egyik ellenőrző pontját a mianmari felkelők

14:14 Április 28, 2021

Események 2768 5 хвилин

Українська

A karen etnikai csoporthoz tartozó felkelők megtámadták és elfoglalták a mianmari hadsereg egyik ellenőrző pontját a Thaifölddel közös határ közelében – közölte kedden a lázadók egyik szóvivője.

A szóvivő szerint a katonák elmenekültek. Halálos áldozatokról nem tudni, a felkelők elfoglalták az ellenőrző pontot – tette hozzá.

A The Irrawaddy című helyi napilap szerint szemtanúk a dzsungelbe menekülő hét katonát láttak.

A helyi médiumok által megjelentetett felvételek tanúsága szerint a gerilláknak egyebek között nagy kaliberű fegyverek tucatjait, számos lőszert és robbanószerkezeteket sikerült zsákmányolniuk a hadseregtől. A médiaforrások szintén nem számoltak be áldozatokról.

A hadsereg a február eleji puccs óta rendszeresen légicsapásokat mért az etnikai kisebbségek, köztük a karenek által is lakott területekre. A lázadók szóvivője szerint immár több mint 24 ezer karen kénytelen meghúzni magát a dzsungelben a mianmari hadsereg légicsapásai miatt. Elmondása szerint a települések felett folyamatosan vadászrepülőgépek repülnek, ezért az emberek nem mernek visszamenni otthonaikba.

A mianmari hadsereg később légicsapásokat mért a karen gerillaszervezet állásaira – erről számolt be a Free Burma Rangers nevű helyi segélyszervezet, amely szerint egyelőre nem tudni, hogy voltak-e halálos áldozatai a légitámadásoknak.

A Radio Free Asia nevű – washingtoni székhelyű és az amerikai kormányzat finanszírozta – műsorszolgáltató eközben arról adott hírt, hogy a puccs után alakult egyik milícia rajtaütött hétfőn egy katonai konvojon, aminek következtében legalább 15 ember vesztette életét a nyugat-mianmari Csin állam területén.

Az évtizedek óta nagyobb autonómiáért küzdő etnikai fegyveres csoportok némelyike támogatja a katonai puccs elleni megmozdulásokat. A tüntetőkkel szembeni brutális hatósági fellépések miatt ezrek menekültek Thaiföldre is.

Kedden a mianmari ellenzéki egységkormány vezetője bírálta a Délkelet-ázsiai Országok Szövetsége (ASEAN) tagállamainak vezetőit, akik a hétvégén az indonéz fővárosban, Jakartában rendkívüli csúcstalálkozót tartottak a mianmari válság megvitatására. Bár Man Vin Khain Than megköszönte az ASEAN-tagállamok (Mianmar mellett Szingapúr, Brunei, Kambodzsa, Indonézia, Laosz, Malajzia, a Fülöp-szigetek, Thaiföld és Vietnam) vezetőinek támogatását Mianmar és népe felé, kritizálta a csoportot azért, hogy lépései továbbra is leginkább csak „elvontak”.

Az ellenzéki egységkormány vezetője felhívta a figyelmet arra, hogy immár csaknem 800 ember vesztette életét a biztonsági erők fellépése nyomán a puccs kezdete óta, több mint háromezren pedig továbbra is őrizetben vannak, köztük Vin Mjint elnök, valamint a Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Kjí államtanácsos, az ország de facto vezetője.

Az ASEAN-csúcson Mianmart a katonai juntát vezető Min Aung Hlaing tábornok képviselte, akinek ez volt első külföldi útja a februári katonai hatalomátvétel óta. A találkozó a koronavírus-járvány miatt érvényben lévő korlátozások miatt nem volt nyilvános. Joko Widodo indonéziai elnök szerint a jakartai csúcsot követően az ASEAN vezetői felszólították a juntát, hogy vessen véget az erőszaknak, kezdjen párbeszédet az érintettekkel, és tegye lehetővé a humanitárius segítségnyújtást.

Mianmarban a hadsereg február elsején, a parlament megalakulása előtt pár órával vette át a hatalmat, őrizetbe véve a kormányzó Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) számos politikusát. A hadsereg azzal indokolta a puccsot, hogy a kormány nem vette figyelembe a novemberi választással kapcsolatos panaszaikat. A választást toronymagasan az NLD nyerte. A puccs óta rendszeresek a tömegmegmozdulások, amelyek ellen a hadsereg egyre keményebben lép fel.

(168ora.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei