Legalább harmincan vesztették életüket egy pokolgépes merényletben

Legalább harmincan vesztették életüket egy pokolgépes merényletben

11:15 Május 1, 2021

Események 1957 2 хвилини

Українська

Autóba rejtett pokolgéppel követtek merényletet péntek este az Afganisztán keleti részében található Logar tartományban, ahol legkevesebb 30 ember vesztette életét és több tucatan megsérültek.

A robbanószerekkel telepakolt autó Logar fővárosában, Pul-e Alamban robbant fel, a tartományi tanács korábbi elnöke, Diadar Lawang házának közelében – tudósított róla az NDTV. Az épület éppen vendégekkel volt tele, amikor a detonáció történt.

Haszibullah Sztanekzaj, Logar tartományi tanácsának jelenlegi vezetője elmondta, hogy a halálos áldozatok között középiskolás diákok is vannak, akik a házban szálltak meg arra az időre, amíg az egyetemi felvételijüket nem teljesítik.

Mint mondta, ezen felül kormánypárti milíciák tagjai is tartózkodtak az épületben a merénylet idején, akik pedig éppen a légi transzportjukra vártak, amivel egy másik tartományba repültek volna. Hozzátette: egyelőre nem tudni pontosan, ki állhat a merénylet mögött.

Az elmúlt hetek során, főként Joe Biden bejelentése óta, miszerint az Egyesült Államok kivonja a csapatait Afganisztánból, jelentősen megugrott az erőszakos támadások és a terrorcselekmények száma az ország viszonylatában is magas szintre.

Forrás: liner.hu

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei