Megtalálta Lady Gaga elrabolt kutyáit, letartóztatták

Megtalálta Lady Gaga elrabolt kutyáit, letartóztatták

18:49 Május 1, 2021

Események 2580 2 хвилини

Українська

Az a nő is benne lehetett a bűntényben, aki február végén megtalálta, majd nagyvonalúan visszaszolgáltatta Lady Gaga elrabolt francia bulldogjait.

A nyomozók akkor azt tanácsolták az énekesnőnek, hogy ne fizesse ki a beígért az 500 ezer dolláros jutalmat, amíg ki nem vizsgálták az ügyet. Azóta már le is tartóztatták a nőt, négy másik gyanúsítottal együtt – írja Perez Hilton portálja.

Mint kiderült, a banda nem Lady Gagát célozta meg, fogalmuk sem volt, hogy az ő kutyáit sétáltató férfira lőttek rá. Csupán a fajta értéke miatt támadták meg Ryan Fishert, aki egyébként szerencsésen túlélte a balesetet.

Lady Gaga éppen Rómában forgatott, amikor egy fegyveres banda tüzet nyitott az énekesnő barátjára, aki a kutyáit sétáltatta. A rablók két francia bulldogot kitéptek a sérült férfi kezéből, a harmadiknak sikerült elmenekülnie, ő még aznap este előkerült. A másik kettőt a fentebb említett nő adta le a rendőrségen, miután az énekesnő tetemes összeget ajánlott fel értük.

Forrás: index.hu

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei