Kongó: A vakcináknak hála véget ért a tizenkettedik ebolajárvány

Kongó: A vakcináknak hála véget ért a tizenkettedik ebolajárvány

15:23 Május 4, 2021

Események 2337 3 хвилини

Українська

Az afrikai ország történetében immár tizenkettedik ebolajárvány, amely a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén február elején tört ki, véget ért – közölte hétfőn a kongói egészségügyi minisztérium.

A tárca vezetője, Jean-Jacques Mbungani leszögezte: a járványt a Kongóban is pusztító koronavírus-pandémia és az ország keleti részén uralkodó rossz biztonsági helyzet ellenére sikerült gyorsan, alig néhány hónap alatt megfékezni.

A járvány Észak-Kivu tartományban ütötte fel a fejét, hivatalos adatok szerint 12 fertőzöttje és hat halálos áldozata volt. Az újabb hullámot az Orvosok Határok Nélkül (MSF) civil szervezet közlése szerint a Merck gyógyszercég által gyártott ebola elleni vakcinával fékezték meg.

Az oltóanyagot több mint 1600, a fertőzöttekkel, valamint a kontaktszemélyekkel kapcsolatba került embernek adták be. Az egészségügyi tárca novemberben jelentette be a tizenegyedik hullám végét.

Az ország történetének második legsúlyosabb, 2018-tól 2020-ig tartó, több mint 2200 halálos áldozattal járó ebolajárványát szintén Észak-Kivuból jelentették, a bejelentés szerint a most véget ért hullám vírusának génállománya ezzel a járvánnyal mutatja a legnagyobb hasonlóságot.

A betegséget 1976-ban, a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti felében található Ebola folyó melletti településeken észlelték először. A vírus természetes hordozói egyelőre nem ismertek, a legvalószínűbb, hogy a denevérekről terjedt át emberekre a kórokozó.

A betegség fertőzött ember vagy állat testnedvével történő közvetlen érintkezés által terjed. A betegség súlyos vérzéssel jár, a halálozási arány egyes esetekben akár 90 százalékos is lehet.

(MTI/hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei