Kalózprogram miatt bénult meg egy egész intézet

Kalózprogram miatt bénult meg egy egész intézet

09:34 Május 8, 2021

Események 2177 2 хвилини

Українська

Egy adatkezelő szoftver kalózverzióját töltötte le és telepítette fel a gépére az az egyetemi hallgató, aki ezzel együtt egy vírussal is megfertőzte az eszközét, s lebénította az egész intézet működését.

A Bleeping Computer szerint egy meg nem nevezett európai biomolekuláris kutatóintézetnél dolgozó egyetemi hallgató egy adatkezelő szoftvert szeretett volna ingyen letölteni. Talált is egy olyan oldalt, ahol a feltört változatot kínálták, ám kiderült, ezzel egy időben a Ryuk néven ismert zsarolóvírust is telepítette.

A bajt a brit Sophos kiberbiztonsági cég segített elhárítani, még mielőtt beütött volna a krach. Ám még így sem volt túl rózsás a helyzet, a labor ugyanis egy hétnyi kutatás adatait veszítette el, és egy hetes leállást okozott az intézetben.

A Sophos kiderítette, hogy a támadást az egyik hallgató bejelentkezési adatai segítségével követték el. A hallgatók besegítenek a labor munkájába, és távoli eléréssel jelentkeznek be az intézet hálózatába. Arra is a szakemberek jöttek rá, hogy az ominózus hallgató egy, a munkahelyén használt szoftver kalózverzióját akarta az otthoni gépére telepíteni. Amikor ez megtörtént, a vírus elkezdte ellopni az adatait, így hozzáfért a belépési kódjához is.

(hvg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei