Hamarosan Ukrajnában is megjelenhet a koronavírus indiai törzse

Hamarosan Ukrajnában is megjelenhet a koronavírus indiai törzse

16:06 Május 8, 2021

Események 2288 2 хвилини

Українська

A koronavírus indiai törzse, amely a többinél is veszélyesebb, hamarosan megjelenik Ukrajnában –nyilatkozta Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter Ukrajina 24 adásában.

„Mondhatjuk, hogy biztosan megjelenik. Ez a valóság, és el kell mondani az igazat. Már a szomszédos országokban regisztrálták: Csehországban, Lengyelországban és Romániában. És így egyértelmű, hogy végül Ukrajnában is meg fog jelenni, mint a brit vagy dél-afrikai törzs esetében volt” – mondta.

A miniszter szavai szerint az indiai törzs meglehetősen nehéz, és a fiatal korosztályt fertőzi többnyire.

„Eléggé agresszív, fertőzőbb, meglehetősen összetett klinikai képet okoz, a belső szerveket károsítja, többek között a gyomrot, a vesét. Többnyire a fiatal korosztályt érinti, ami nagyon kellemetlen” – mondta Sztepanov.

A miniszter elmondása szerint egyelőre nem lehet tudni, milyen koronavírus mutánsok kialakulása fordulhat elő, ezért fel kell készülnünk a legrosszabbra is.

„Fel kell készülnünk a legrosszabb változatokra, hogy megvédhessük magunkat” – mondta a miniszter.

 

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei